Nyári vízszint a Tisza-tóban

A kedvező vízjárásnak köszönhetően a megszokottnál néhány nappal korábban fejezte be a Tisza-tó tavaszi feltöltését a tavat üzemeltető Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Ma reggelre a tározó vízállása Kisköre-felsőn elérte a 725 centimétert, azaz a meghatározott nyári szintet, a vízminőségi paraméterek pedig kiválóak.
Az egyre gyarapodó madárpopulációk és a virágba borult növényzet mellett immár a nyári víztömeg is csalhatatlanul jelzi a legmelegebb évszak közeledtét. A nem is oly régen még vastag jégtakaróba burkolózó tározó tavaszi feltöltését március 16-án kezdte meg a KÖTIVIZIG, ennek során – naponta 3-5 millió köbméter vízzel – első ütemben a téli 620 centiméterről 670 centiméterre, majd a második ütemben 670 centiméterről 725+-5 centiméterre emelte a Tisza-tó vízszintjét. Eközben, március 23-án a szakemberek kinyitották a Tisza-tó IV., V., VI., Kis-Tisza, Aponyháti, IX., Kis-Füredi fok és a X. számú szabályozó műtárgyait. A Tisza folyó kedvező minőségi paraméterekkel rendelkező vizének célirányos kormányzásával az igazgatóság az elmúlt két hét folyamán átöblítette a tározótó medencéit, öblözeteit, így mindenütt oxigéndús, csekély lebegőanyag-tartalmú víz várja a horgászokat és a tavaszi kirándulókat.
A 725+-5 centiméteres nyári vízszintnél a 104 négyzetkilométer vízfelületű Tisza-tó mintegy 253 millió köbméter vizet foglal magába, ami hatszorosa a Velencei-tóénak, s nyolcada a Balaton átlagos víztérfogatának.

Forrás: KÖTIVIZIG

Recent Posts
TÁRSASÁGUNK MUNKATÁRSAI VÁRJÁK A TISZA-TÓ HORGÁSZATÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEKET

TELEPÍTÉSEK, FOGÁSOK, HORGÁSZATI ELŐÍRÁSOK A TISZA-TAVON.

Nem tudja elolvasni? Kérjen újat! captcha txt