Rekord döntögetés

Mielőtt ennek a sztorinak neki láttam elolvastam előző beszámolómat, és már a címnél megakadtam. „Amikor az álmok valóra válnak”. Akkor még nem is gondoltam volna, hogy az az álom pár hét múlva csak egy aranyos emlék lesz. Abban a cikkben szereplő harcsa fogásának még a szívemben lakozó örömével készültem fel az újabb kalandra. Igazi nyári idő volt aznap, rekkenő hőség, így csak délután, olyan 5 óra magasságában mentünk le a vízre. Ismételten a szokásos keresgéléssel kezdtük a horgászatot, kíváncsian figyelve, maradt e még ívás az élőn. Ezt a jelenséget most nem volt olyan egyszerű észrevenni, mint az előző időszakokban, mert a küszök ívásának aktivitása már csökken az idő előre múlásával. Hosszabb nézelődés után találtunk egy helyet, ahol még maradt egy kis ívás. A küszöket a part alól lehetett hallani. Megálltunk egy kicsit hallgatózni, bujkál e ott valamilyen ragadozó. A csendet egy olyan buffanás törte meg, hogy majdnem kiestem a csónakból. Na, ez a hely megfelel! Felcsaliztam a botokat, és elhelyeztük őket a part közelében. A harcsa több jelét is adta, hogy ott van velünk. Buffogot, és előszeretettel bosszantott azzal, hogy az úszómat kilökdöste. Taktikát kellett váltanom. Úgy véltük felfedezni, hogy a bajszos nem egy helyben áll, hanem az ívás előtt cirkál, már csak az útvonalát kellett megtalálni. Ez olyan volt, mint a lottó, a szerencsén múlt, így a megérzésemre hagyatkozva  bedobtam a szereléket. Volt valamennyi esélyem arra, hogy a nadály az útjában lesz, és megtetszik neki.  Az úszót így már nem tologatta, de a hangját még mindig lehetett hallani. Az alapján olyan 20-30 kg-nak saccoltuk. Vártam, hogy rám mosolyogjon a szerencse egy gereben fogas jószág formájában, és már annyira bűvöltem szemmel az úszót, hogy a piros csúcsát láttam, bárhová is néztem. Arra jöttem rá, hogy ideje lenne pislognom. A másodperc e tört része elég volt arra, hogy a kedvenc piros pontom eltűnjön. Egy halványabb árnyalatát véltem felfedezni, amint sebesen száguldott el balra, az akadó irányába. Felszökött bennem az adrenalin és a botra vetettem magam, hogy be tudjak vágni. Akasztás után nem igazán értettem a helyzetet, mert a hal nem rúgott vissza. Belehúztam volna egy fába? Miért nem mozdul? A gondolatomat még be se tudtam fejezni, mivel egy hatalmas rántás kizökkentett. Nem vagyok egy tapasztalt harcsás, de reflexből a bot végét a csípő csontomhoz szorítottam, hogy két kézzel tudjak kapaszkodni. Párom ezalatt a motorhoz rohant, hogy a csónak segítségével a halat távol tudjam tartani az akadótól. Húztam, mintha az életem múlt volna rajta. Az 500-1000 g-os harcsázó botot görbítette, mint a fűzfavesszőt, a 6500-as orsó teljesen behúzott fékét pedig szóra bírta. Ráfogtam a dobra, és minden erőmmel próbáltam visszatartani az óriás kirohanásait. Nem tudtam volna megmondani, hogy ki fárasztott kit. Én húztam őt, ő meg rángatott.  Két lábbal támasztottam magam, minden izmomat megfeszítve dőltem hátra, hogy egy kicsit is föntebb tudjam húzni, a harcsa pedig a csónak közepéről az elejébe húzott, és egy pillanatra azt hittem beleránt a vízbe, amikor a víztükör gyanúsan közel került az arcomhoz. Összeszedtem magam, újra nekirugaszkodtam. A csónak szélének támaszkodtam, a bot spicce pedig alattam volt. Tudtam, hogy egy centit sem adhatok neki, így imádkoztam, hogy a bot kibírja. Sajnos nem tudtunk a meder felé menni a csónakkal, mert a másik szerelék be volt akadva, és nem szívesen vágtam volna le 30 métert a 76-os fonott zsinórból.  Reménykedtem, hogy hamarosan elfárad, mert kezdtem az erőből kifogyni. Nem elég, hogy a motortól, és az akadótól is távol kellett tartani, de még a víz felszínére is fel kellett húzni. Nem adhattam fel.  Pár perc huzavona után megjelent az úszó, innen tudtam, hogy szörnyünkből is kezd kifogyni a szufla, mert már sikerült rajta mozdítani valamit. Gyorsan feltekertem a meglazult zsinórt, majd összeszedtem minden erőmet, és mintha hátra akarnék dőlni, húztam rajta egyet. A hatalmas márványos test ekkor megmutatta magát. Megijedtem. Ekkora halat csak a magazinokban meg a tv-ben láttam. Nyomdafestéket nem tűrő szavak hagyták el a számat. Teremtőm, ez a hal nagyobb, mint én! Nem sok időt kaptam a csodálkozásra, a harcsa szó szerint visszarántott a valóságba. Folytatódott a tánc. A kirohanásai szerencsére már nem voltak olyan erősek, mint az elején. Körülbelül 3-4 perc után újra feljött a vízfelszínre, és már csak ott tekergett. Közel húztam a csónakhoz, majd megpaskoltam a fejét, hogy rájöjjek, maradt e még benne erő. Elfáradt, nem próbált meg újra a víztükör alá szökni. Ketten húztuk be a csónakba, vigyázva, hogy ne sértsük meg. A 6m-es csónak nem tűnt nagynak mellette. Hihetetlen látvány volt. Fáradtan és álmélkodva néztem, ahogy a 200 cm-es bajszos előttem fekszik. Ez most velem történt meg?! Tényleg én fárasztottam ki?! Nem akartam elhinni. Évek óta jártam le úgy a Tiszára bizakodva, hogy igen, én is fogok nagy halat, és végre sikerült. Még a harcsa nyálka meg sem száradt a zsinóron az előző halam után, de máris itt egy másik, egy sokkal nagyobb. Magát a fárasztást egy örökkévalóságnak éltem meg, pedig nem volt több 10-12 percnél. A következő pár napban az izomláz emlékeztetett arra, hogy ez valóság, és nem pedig álom volt. A 14 kg-os bajszos helyét, egy körülbelül 60kg-os vette át, amit valószínűleg egy jó darabig nem fogok tudni túlszárnyalni, de azért bízom benne, hogy egy pár év és pár plusz kg után, ami remélhetőleg nem rajtam lesz, újra találkozunk. Sosem felejtem el a korábban szerzett sérülés miatt eltorzult alsó állát, ami úgy tűnik nem zavarta a táplálkozásban. Emlékezni fogok rá, milyen jót küzdöttünk!

 

Recommended Posts
TÁRSASÁGUNK MUNKATÁRSAI VÁRJÁK A TISZA-TÓ HORGÁSZATÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEKET

TELEPÍTÉSEK, FOGÁSOK, HORGÁSZATI ELŐÍRÁSOK A TISZA-TAVON.

Nem tudja elolvasni? Kérjen újat!