Szeptemberi ivadékhelyzet

Szeptember végén újra elővettük az ivadékhálót, hogy megvizsgáljuk, hogyan zárták a nyarat a Tiszafüredi-Holt-Tisza ivadékai.

A nyári tapasztalatokkal ellentétben ezúttal meglehetősen kevés bodorka került elő. Valószínűleg már a lassú lehűlés is arra késztette őket, hogy elhagyják a parti régiót. A méréshez azonban így is elegendő példány került elő, amiből kiderült, hogy szeptemberben 50 mm az ivadék átlagos standard hossza. Augusztushoz képest 8 mm-t nőttek, tavaly szeptemberhez képest pedig csaknem 4 mm-rel nagyobban az ideiek. A vörösszárnyúak 38 mm-esek, amiből megállapítható, hogy az előző hónaphoz képest 4 mm-t nőttek. Örömteli, hogy a védett kurta baing egyedei ismét előkerültek, több mint 30 példányt sikerült fognunk belőlük. A karikakeszeg ivadékából is sikerült fognunk, szeptember végén 27 mm a hosszuk. Aki rendszeresen olvassa írásainkat, az emlékezhet, hogy az előző hónapban mért karikaivadékok 33 mm hosszúak voltak. A szeptemberi eredmény természetesen nem azt jelenti, hogy az ivadékok összementek. A karikakeszeg ívása elhúzódó, tehát a jelenleg fogott példányok későbbi ívás eredményeként jöttek világra, így némi lemaradásban vannak az idősebb, tavaszi korcsoporthoz képest. Mintavételünk során, a nyár elején telepített 50-80 g tömegű és 80-150 mm hosszú egynyaras pontyok közül is fogtunk egyet. Az egészséges, jó kondícióban lévő hal hosszát 205 milliméternek,a tömegét 277 grammnak mértük. Úgy tűnik tehát, hogy az egynyaras ponty telepítése jó döntés volt, mert a Tisza-tó természetes táplálékbázisát kihasználva a tógazdaságokban tapasztalt mértékben fejlődik. Ilyen ütemű növekedés mellett ezek a halak már jövő ősszel megjelenhetnek a horgászfogásokban, gazdagítva a Tisza-tavi zsákmányt.

Recent Posts
TÁRSASÁGUNK MUNKATÁRSAI VÁRJÁK A TISZA-TÓ HORGÁSZATÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEKET

TELEPÍTÉSEK, FOGÁSOK, HORGÁSZATI ELŐÍRÁSOK A TISZA-TAVON.

Nem tudja elolvasni? Kérjen újat! captcha txt