Éves horgászjegyeket sorsoltunk

Lezárult a 2017-es évre meghirdetett “Fogd ki, fotózd le!” nyereményjátékunk. Péntek Ferenc horgásztársunk segítségével kisorsoltuk azt a szerencsés játékost, akit egy Tisza-tavi területi jeggyel ajándékozunk meg. December 31-én délben összegeztük a honlapunkra és facebook oldalunkra beküldött Tisza-tavi fogási beszámolókat és azokat a fényképeket, melyeket halászati őreink készítettek ellenőrzéseik során. Idén is sokan osztották meg velünk nagy fogásukat, Tisza-tavi horgászélményüket: az év folyamán összesen 76 fotó érkezett be társaságunkhoz. Közülük Pusztai Pál egri horgászunk csukafogását sorsoltuk ki, melyet munkatársunk a Poroszlói-medencében örökített meg áprilisban.

A haljeleket beküldő horgászok közül is minden évben kisorsolunk egy valakit, aki szintén éves Tisza-tavi horgászjegyben részesül. Ezen a sorsoláson jóval kevesebben vettek részt, csupán nyolc jel érkezett be hozzánk. A szerencsés nyertes pedig Tóth Imre lett. Gratulálunk nyerteseinknek, és halban gazdag, boldog új évet kívánunk minden résztvevőnek!

A 2018-as évben is érdemes lesz odafigyelni a megfogott Tisza-tavi  jelölt pontyokra, ugyanis akik veszik a fáradságot, hogy a hal adataival együtt az apró műanyag jelet visszaküldjék nekünk, a sorsoláson való részvételen kívül ajándékutalványt is kapnak.

“Fogd ki, fotózd le!” játékunk 2018-ban is folytatódik: honlapunk főmenüjében, vagy facebook oldalunk üzenetküldő felületén lehet beküldeni a Tisza-tavi horgász fotókat.

 

 

 

 

Horgászvizsga