Gyermeknapi Horgászverseny 2018. 05.27.

Újabb beszámolót kaptunk a gyermeknapi horgászversenyről, ezúttal Szentesről.

“2018-as gyermeknapi horgászverseny 4 korcsoportban összesen 20 lurkó indult a Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület által szervezet gyermeknapi horgászversenyen. Örömmel mondhatjuk, hogy a gyerekek nagy része óvodás és alsós korcsoportban vettek részt. Óvodás kategóriában 4 fő, alsós kategóriában 10fő, felsős kategóriában 2 fő és leány kategóriában 4 fő mérte össze tudásukat a szép kupákért és a további érmekért. Idén bevezetésre került a Gyermeknapi Horgászverseny Vándorkupa, amit minden évben meg lehet nyerni! Sajnos a víz nem azt adta amit szokott, de így sem panaszkodhattunk, mivel szép kárászok, sügérek azért akadtak a horgokra. A 2,5 órás verseny közben egyesületünk minden horgásznak egy ásványvízzel, csokival és egy kis dobozos üdítővel kedveskedett, amit szívesen fogadtak a nagy melegre való tekintettel. A verseny végén jött a mérlegelés, amiben mindenki részt vett. Szó szerint az utolsó percekre is maradtak az izgalmak, így sok lurkónál ment a matematika, hogy ki mire számíthat. Volt ahol egy hal döntötte el a helyezési sorrendet. Egy kis összesítés után az eredményhirdetéskor mindenki kapott egy-egy kiló etetőanyagot, majd kiosztásra kerültek a kupák, érmek és egy szülő által felajánlott Spro orsó is. Az alábbi eredmények születtek:
Óvoda kategória:

  1. hely: Kovács Gábor Noel
  2. hely: Kósa Norbert
  3. hely: Hars Zétény
  4. hely: Gere Ábel

Leány kategória:

  1. hely: Lénárt Noémi
  2. hely: Kovács Anna
  3. hely: Puskás Szilvia
  4. hely: Kovács-Lenkei Helga

Alsós kategória:

  1. hely: Gulyás Gellért
  2. hely: Mészáros Milán
  3. hely: Nagy Péter Tibor

Felsős kategória:

1. hely: Haraszti Olivér
2. hely: Dicső András

Vándorkupa:

    Gulyás Gellért (legtöbb fogott hal)

Köszönjük mindenkinek, aki elkísérte a lurkókat és segítettek nekik. Szeretném megköszönni Darabos Jánosnak és Kalamusz Endrének a segítséget! Jövőre ugyanitt, gyermeknapkor várunk mindenkit sok szeretettel!
Szeri Tamás Ifjúságfelelős.

Köszönjük Király József képeit!”

Recommended Posts