Csukázás a Tisza-tavon 2. rész

Farkas László írása:

A legutóbb ott hagytam abba, hogy a víz még nem igazán ideális a csukázáshoz. Nos, ez öt nap alatt sem változott, sőt.

CSALÁDI PECA

Köszönhetően a jó időnek a család is megkívánta a csukázást. A körülmények szinte megegyezőek voltak a pár nappal ezelőttihez, annyi különbséggel, hogy még melegebb lett.
A vízkezelő utánpótlás támogató hozzáállása végett a gyerekek engedélye gyakorlatilag ingyen van és az oldalbordának sem kell egy egybotos engedélyért túl mélyen a zsebbe nyúlni.
A feleségem és a nagyobbik lányom már korábban megismerkedett a módszerrel, Vicuskám, a legkisebb, mostanra már a küszök és a vörcsik réme, de még csak idén volt négyéves, így pergetni most jöhetett velünk először. Hédinél a felszerelés előkészítése már önálló feladat, amint kész volt, Vicának is segített befűzni a zsinórt.

Az asszonnyal volt már, hogy rendesen belenyúltunk a lakomába, de Hédi a nagyobbik lányom, csukára még csak kapásig jutott tavaly ősszel egy töklevélen elhúzott békával. Ezen szerettünk volna változtatni, vagy legalább pecázni egy jót együtt.

A legnagyobb félelmem az volt, hogy a kisebbik -ismerve a makacsságát- maga akar majd dobni, ami tekintve, hogy négyen vagyunk a csónakban, nem egy életbiztosítás. na meg mi van, ha a botot is eldobja? Valljuk be, benne van a pakliban.

Ami jó idő a családnak, az nem a legjobb a csukáknak.

Ennek megfelelően egy offset horoggal előkészített gumihalat tűztem fel neki egy lékhorgász botra, de a családtagok megakasztásának minimalizálása érdekében (és hogy apának is jusson pár dobás, a horogszabadítás és a gubancolás között) a nagyobbik is bokorugró csalit kapott.
Ami jó idő a családnak, az nem a legjobb a csukáknak. Ez sajnos az esetek nagy százalékában így van.
Az évszakhoz képest meleg levegő, meleg víz, szikrázóan kék ég. Egy pici reménysugarat a lengedező szél nyújtott, ahhoz, hogy talán elcsípünk egy csukát.
Egyértelműen a csajokat fordítottam első dobó pozícióba, Noémi és a két kiscsaj is meghúzta azt a részt, ahonnan én negyedik dobóként levettem egy halat.
Persze sajnálom, hogy nem ők csípték meg, de jobb híján annak örülünk, hogy tudtunk fogni egyet. Az élmény közös.
A két arckifejezés különböző lelkiállapotot takar: Hédi büszke, Vica pedig sajnálja a halat. Mondjuk az ő tiszta lelke még az ősszel lehulló falevelet is sajnálja.

A NAP VÉGE

A nap végére megdöbbentő módon Vica is megtanult önállóan dobni, igaz, pár méterre száll még csak a csali, de ahogy gyerekkoromra visszaemlékszem én nem voltam ennyire ügyes.
Itt éppen a felszíni csalikkal ismerkedik:

Persze a napnak van olyan szakasza, amikor még érdekesebb a játék, mint a peca, így a közös lógatás végére kerülgetni kellett a csónak alján a plüss dínókat meg a rózsaszínű unikornisokat, de ez egyelőre így van rendben. Bízom benne, hogy nagylányokként is szeretni fogják ezt a sportot.

A következő részben egy sokhalas örömpecáról fogok beszámolni, aminek majdnem tragikus vége lett.

Tisza-tó: apasztás normál nyári vízszintreCsukázás a Tisza-tavon 3. rész