Megérkeztek a csuka ivadékok

A korábbi évek gyakorlatához mérten a megszokott módon, nagy körültekintés mellett kezdődött meg április 11-én és 12-én az előnevelt csukák telepítése.

Mind a két napon 100- 100 ezer darab, megközelítőleg 30-40 mm-es hosszúságú kis csukát helyeztünk ki a vízbe a Poroszlói-, és a Sarudi- medencében. A halőri csónakok speciális, oxigénnel ellátott halszállító kádakkal indultak el az újlőrincfalvi Neptun kikötőből. A gondos előkészítést követően a nádas tövében, szélvédett szakaszokon, nagy területen lettek szabadon engedve a kishalak, szinte egyesével. Az aprólékos munka kiemelkedően fontos a csukaivadék szempontjából, hiszen erre a fajra már ilyen kis méretben is jellemző a kannibalizmus.
Idén is halgazdálkodási szakemberünk és halászati őreink segítsége mellett zajlott le a csuka kihelyezés. A hamarosan beálló nyári vízszint miatt a kis csukák rejtőzködő helyei vízzel borítottak, és a fentebb említett területeken megfigyeléseink alapján elegendő zooplankton táplálék mennyiség áll az ivadékok rendelkezésre, egészen addig amíg az ívási időben járó keszegek lárvái ki nem kelnek. Ebben az évben is a megszokott módon 400.000 darab csukaivadék érkezik a Tisza-tóba.

A legközelebbi csukaivadék telepítésre várhatóan a jövő hét folyamán kerül majd sor, melynek pontos időpontjáról hamarosan tájékoztatást adunk.

Társaságunk a továbbiakban is folytatja a haltelepítési munkálatait, melynek keretein belül hamarosan az egy-, két-, és háromnyaras pontyok érkezéséről fogunk beszámolni.

A telepítés(ek) menetéről Papp Gábor ökológus munkatársunk ad tájékoztatást a következő telefonszámon: +36/70-417-1110

Kézre került orvhalászokTájékoztatás az aktuális tilalmakról