Jól jött az árhullám a Tisza-tavi halaknak

Az elmúlt hetekben árhullám vonult le a Tiszán.

Jól tudjuk, hogy ez már önmagában jelentős segítség a növényzetre ívó halfajok számára, azonban ha a szaporodáshoz szükséges egyéb tényezők közül egy is hiányzik, a pozitív hatás elmaradhat.Az áradás halakra gyakorolt hatását saját vizsgálatainkkal igyekeztünk feltárni.

Halivadék a zooplankton-tömegben

Az árhullám során szerte a tározótéren kiöntések alakultak ki, sok esetben a gátláb környezetében, ahol a parti növényzetet is elöntötte a víz. Ez, valamint a felmelegedés kedvező környezeti feltételeket biztosított az halak nászához. A közelmúltban a Tiszafüredi-Holt-Tiszán végzett ivadékvizsgálatunk rávilágított, hogy a térségben kedvezően alakultak a környezeti adottságok. Azonban meg kellett bizonyosodnunk arról, hogy a Tisza-tó egyéb pontjain hogyan alakult a halak ívása, valamint az ivadékok milyen környezetben növekednek. Elsősorban a haltáplálék- szervezetek mennyiségi és minőségi eloszlására voltunk kíváncsiak, hiszen hiába sikerül jól egy halfaj szaporodása, ha az ivadék éhen pusztul. A tározó több pontján folytattunk vizsgálatot és megnyugtató eredményeket kaptunk. A kiöntéseken nem csak nagyszámú halivadékot, hanem a számukra szükséges alsórendű rákokat is sikerült kimutatnunk. Utóbbiak összetétele is kedvezőnek bizonyult, mert a fiatal halivadék számára kedvező, kisebb méretű kerekesférgek (Rotatoria) és a közepes méretű evezőlábú rákok (Copepoda spp.) mellett az idősebbek számára szükséges nagyobb ágascsápú rákok (Cladocera spp.) is nagy tömegben voltak jelen. A halivadékok tekintetében is nagy volt a szórás, ugyanis az éppen 1 cm hosszúságú, alig pigmentált egyedek mellett megfigyelhetőek voltak a 2-2,5 cm-es, egyértelműen határozható társaik is.

Fiatal ivadékok

Különböző korcsoportú ivadékok

Ők már a folyóban úsznak

Összességében elmondható, hogy a tiszai árhullám kedvező hatással volt azon fajok szaporodására, amelyek ebben az időszakban ívtak. Ez azonban nem csak a későn ívó halakra igaz, hiszen a lassú felmelegedés, az elhúzódó esőzések számos halfaj nászát eltolták. Bízunk benne, hogy a környezeti feltételek a későbbiekben is kedveznek a fiatal halak növekedésének, fejlődésének.

Véget érő tilalmi időkKiegészítés a lejáró tilalmi időszakokhoz