Júniusi ivadékhelyzet

Június utolsó napjaihoz közeledve újra mintát gyűjtöttünk a Tiszafüredi-Holt-Tisza halivadékaiból, hogy képet kapjunk az utóbbi egy hónap fejleményeiről.

Leginkább a balin ivadékára voltunk kíváncsiak, hiszen májusban sohasem látott mennyiséget regisztráltunk a térségben. Ez alkalommal még több egyeddel találkoztunk, ami arra utal, hogy minden feltétel adott a kiegyensúlyozott fejlődésükhöz. Jelenleg 38 mm az átlagos standard hosszuk, ami 15 mm-rel több, mint egy hónapja. A csuka ivadéka is előkerült, ezúttal 161 mm volt a standard testhossza. Ez majdnem a duplája a májusban mértnek (83 mm) és 22 mm-rel több, mint tavaly ilyenkor. Sügért is fogtunk, hossza 38 mm. Ez szintén a kétszerese az előző mérés (19,3 mm) eredményének és csak 1 mm-rel marad el a 2018-astól. Nagy örömünkre két egynyaras harcsa is a hálóba került, hiszen annak ellenére, hogy a tározóban erős állománya él, a mintavételek során ritkán találkozunk vele. Egyikük 132, a másik 162 mm.

A legnagyobb meglepetést mégis a pontyivadék jelentette. Többször írtunk már arról, hogy a ponty szaporodása akadályokba ütközik, ezért nagyon jelentős egy ivadék észlelése. Ez a példány 41 mm. A bodorka ivadéka 27 mm, a jászé pedig 35 mm. Habár a Tisza-tóban nem idegen, azért mégsem tömeges a lapos keszeg. Átlagos standard hosszuk 34 mm. Ezzel a fajjal tovább nő a mintavétel által szolgáltatott hasznos információk sora.

Itt a vakáció!Háromnyaras pontyok érkeztek