Hírek

2020. február 3.
Hallopási kísérlettel indult a február

2020.02.03. | Horgász Hírek

Hallopási kísérlettel indult a február

Február elsején a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. hivatásos halőre rutinellenőrzés céljából érkezett egy horgászhoz a Tisza folyó 426 fkm-e fölött. A horgász a halőr kérésére felmutatta az aznap váltott állami horgászjegyét és a területi jegyét is. Elsőre minden rendben lévőnek tűnt.

Alaposabban átnézve a csónakot azonban előkerült egy zsák, belőle pedig három folyami harcsa. A horgászbotot kitekertetve pedig az is kiderült, hogy célzottan külső akadásra törekedett az elkövető, ugyanis a gumihal fölé – a főzsinórba – fixen be volt kötve egy háromágú horog, amely meg is volt nyitva kicsit, hogy még könnyebben akadjon.

Ekkor az eszközöket és a halakat elvéve, halőrünk tájékoztatta az elkövetőt, hogy többek között tiltott módon történő halfogás miatt eljárást kezdeményez ellene. Ezen túlmenően gereblyézés bűncselekményének gyanúja miatt a kikötőbe visszakísérte a tiszafüredi férfit. Ide érkeztek a Kiskörei Vízirendészet időközben értesített munkatársai, akikkel együtt rögzítették a bizonyítékokat és előállították a gyanúsítottat a Kiskörei kapitányságon.

G. Zs. tiszafüredi lakosnak felelnie kell a tiltott eszközzel történő halfogásért, a külső akadással fogott hal megtartásáért, a fogási napló elmulasztott vezetéséért, a tilalmi időszakában megtatott halért, a hallopásért, az orvhalászat bűncselekményért, az ittas vezetésért és a csónak kötelező tartozékainak hiányáért.

A horgászrendünk 21. pontja értelmében az eljárások végeredményétől függően G. Zs. a Tisza-tavi területi jegy váltásától további ötéves eltiltásra is számíthat.