Hírek

2021. augusztus 2.
Megjelent a „Barátom a Tisza-tó” térkép

2021.08.02. | Horgász Hírek

Megjelent a „Barátom a Tisza-tó” térkép

Társaságunk a mai napon mutatta be a Tisza-tóról valaha készült legpontosabb részletgazdag térképet. Az elkészítése során külön hangsúlyt fektettünk arra, hogy a kiadvány egyaránt használható legyen horgászoknak, vízenjáróknak és kerékpárosoknak.

A térkép sikere az összefogáson alapult. Az adatok összegyűjtése és rendszerezése tette lehetővé, hogy 1:26500-as méretarányú, 50×125 cm-es térkép készülhessen. A részletesség mellett kiemelt hangsúlyt kapott a tározó különböző területeinek régi, ma már sokak által nem ismert nevének a feltüntetése, így pl. Szartos, Három-ág, Ispán-tava, Nagy-morotva, Hód, Gaznyilas, Fordító.

A vízügyi szakemberekkel egyetértésben és egyeztetve az ún. öblítőcsatornákat „visszakereszteltük” a korábbi vagy az építés után használt régi szép nevükre, természetesen a korábbi számozásuk feltüntetése mellett.

A térkép nemcsak új, minden korábbinál pontosabb és részletesebb, hanem alapja egy leendő applikációnak is, mert rendelkezik azzal a digitális háttérrel, ami ezt lehetővé teszi.
Az applikáció a térképet felhasználva aktuális tájékoztatást fog adni, emellett segítséget nyújt a szárazföldi és vízi közlekedésben. A felhasználó javasolt közlekedési útvonalat kap majd a vízen, ezenfelül lehetősége lesz elmenteni a megtett útvonalait, amit a későbbiekben újra felhasználhat, vagy meg is oszthat másokkal.

A térkép hamarosan elérhető lesz több horgászboltban és kikötőben, valamint a társaságunk Horgászati Központjában is.

Az adatok felvételében és szerkesztésében részt vettek az ELTE Informatikai Kar Térképtudomány és Geoinformatikai Intézetének oktatói, Dr. Elek István, Faragó Imre, Dr. Kovács Béla, a térkép főszerkesztője Kulcsár Hajnalka.

A kiadvány készítésében közreműködtek a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. munkatársai, valamint a Tisza-tavi önkormányzatok is.

A pontosítást és helyesbítést segítette: Busi László rendőr ezredes (Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság), Fejes Lőrinc (KÖTIVIZIG), Gál Lajos (HNPI). Külön köszönet a KÖTIVIZIG igazgatójának, Lovas Attilának és munkatársainak.

Bízunk abban, hogy ez a térkép is hozzájárul ahhoz, hogy közelebb hozzuk az emberek számára a Tisza-tó adta természeti csodákat. Barátunk a Tisza-tó.