Szeptemberi ivadékhelyzet

Szeptember végével elérkezett az idei utolsó halivadék-vizsgálat ideje a Tiszafüredi-Holt-Tiszán. Ezúttal a békéshalaink ivadékairól tudhattunk meg többet. A rucaöröm burjánzása a mi dolgunkat is megnehezítette, de munkánk így sem volt hiábavaló. Kiderült ugyanis, hogy a bodorka ivadéka szeptember végére elérte a 47,8 mm-es átlaghosszt (augusztus: 43,4 mm), ami 2,8 mm-rel haladja meg az évtizedes átlagot, […]

Augusztusi ivadékhelyzet

Augusztus utolsó napjainak egyikén ismét ivadékhálót vetettünk be, hogy megtudjuk, mennyit fejlődtek a Tiszafüredi-Holt-Tisza halivadékai az előző havi vizsgálat óta. Az első tapasztalatok szerint a keszegfélék utódgenerációjának egyedei már elég nagyok lettek ahhoz, hogy a hálónk apró szemein keresztül ne tudjanak elmenekülni. Így történhetett meg az, hogy a bodorka, vörösszárnyú keszeg, a küsz és a […]

Júniusi ivadékhelyzet

Elérkezett a hónap vége, így sor került a szokásos, havi halivadék-felmérésre a Tiszafüredi-Holt-Tisza parti régiójában. Eredményeinket az alábbiakban foglaljuk össze. A júniusi minta már sokkal több információval szolgált, mint az egy hónappal korábbi, ugyanis a békéshalak ivadékai már akkorák, hogy meg lehet határozni a fajukat is. Ilyen volt például a vörösszárnyú keszeg, melynek aprócska utódai […]

Májusi ivadékhelyzet a Tisza-tavon

Május utolsó napján sor került az idei első ivadékvizsgálatra, melynek helyszíne ezúttal is a Tiszafüredi-Holt-Tisza parti régiója volt. Az eredményekből az látszik, hogy a vízjárás és a hűvös tavasz kedvezett a sügérfélék szaporodásának, ugyanis a süllő és a sügér ivadéka régen látott mennyiségben volt jelen a mintánkban. A mérésekből kiderült, hogy előbbiek átlagos hossza 18,4 […]

Augusztusi ivadékhelyzet

Habár az elmúlt hetekben esett némi csapadék a Tisza-tó térségében és a Tisza vízgyűjtőjén, ennek köszönhetően 10-20 cm-rel emelkedett a Tisza-tó vízszintje. Mintavételi területünkön, a Tiszafüredi-Holt-Tiszán is kissé könnyebbé vált a halászat, és remélhetőleg a benne lévő élővilág élete is. A halakból vett minta alapján az látszik, hogy a békéshalak ivadékai még így is nagy […]

Júliusi ivadékhelyzet

A rendkívüli, vízhiányos időszak nagy hatással van a Tisza-tó halaira is, így az esedékes havi ivadékvizsgálathoz különös gonddal fogtunk hozzá. Az adatokat elemezve azt láttuk, hogy a mintaterület halivadékainak előfordulására nem volt jelentős befolyással a 60-70 cm-es vízoszlop hiánya. Kiderült, hogy a bodorka ivadéka az elmúlt egy hónapban 10 mm-t nőtt, jelenleg 38 mm-es. A […]

Júniusi ivadékhelyzet

A június végi rekkenő hőségben ismét hálót ragadtunk, hogy nyomon kövessük a jelentősebb halfajok növekedését és végre a keszegfélék ivadékait is szemügyre vehessük. A minta jelentős részét ezúttal is a bodorka adta, aminek nagyobbik hányadát ráadásul az idei szaporulat tette ki. Az faj ivadékai átlagosan 28,2 mm hosszúak, ami megközelíti a tízéves átlagot. A vörösszárnyú […]

Májusi ivadékhelyzet a Tisza-tavon

2022.06.08. | Horgász Hírek Májusi ivadékhelyzet a Tisza-tavon Elérkezett az idei első halivadék-vizsgálat ideje. A korábbi évek adataival való összehasonlíthatóság miatt a helyszín továbbra is a Tiszafüredi-Holt-Tisza parti régiója volt. A fogott halak legnagyobb hányada tavalyi küsz és bodorka volt, a két fajból több mint 300 egyedet fogtunk. Jelentősebb mennyiségben szintén tavalyi keszegféléket találtuk. Remélhetőleg […]

Szeptemberi ivadékhelyzet

2021.10.01. | Horgász Hírek Szeptemberi ivadékhelyzet A korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy szeptember után már nem érdemes a kijelölt partszakaszon ivadékhálós mintavételt végezni, mert a halak addigra elvonulnak a mélyebb vizekbe. Eszerint a szeptember 29-i vizsgálat volt az utolsó ebben az évben. A fent említett jelenség már a mostani vizsgálat során is észrevehető volt. […]

Augusztusi ivadékhelyzet

2021.09.07. | Horgász Hírek Augusztusi ivadékhelyzet Véget ért a nyár, és ezzel elérkeztünk az utolsó nyári mintavételhez. Ennek során kiderült, hogy az egyes fajok ivadékai mennyit nőttek az utóbbi egy hónapban, sikerült-e behozniuk a késői ívásból adódó elmaradásukat. A bodorka ivadéka ezúttal is nagy egyedszánban fordult elő a mintában. Átlagos sztenderd hossza 36,7 mm, ez […]