X
Hungarian (formal)Deutsch (DE-CH-AT)English (United Kingdom)Čeština (Česká republika)Română (România)Polish (Poland)

Nyár végi ivadékhelyzet Megosztás

Augusztus végén ismét ivadékhálós mintavételt folytattunk a Füredi-Holt-Tiszán, hogy képet kapjunk az idei halivadék faji összetételéről, mennyiségéről, fejlődéséről.

Mintánk legnagyobb részét ezúttal is a bodorka és a küsz utódgenerációja adta. A két fajból összesen csaknem 400 egyedet fogtunk. A küsz esetében fontos elmondani, hogy szakaszos ívásából adódóan több korcsoportot sikerült megfigyelnünk. Ez azt jelenti, hogy egy-egy lassabban fejlődő ragadozóivadék számára is van megfelelő méretű táplálék. Méretükből adódóan elsősorban a sügér- és balinivadék számára jöhet számításba a fiatal küszök csapata. A sügér ivadéka a 2013-as generációhoz képest idén jobban fejlődik. Tavaly ilyenkor átlagosan 46,1 mm volt az átlagos standard testhossz, jelenleg ez az érték 56 mm. Idei csukaivadék is került a hálónkba, hossza 211 mm volt. A csuka esetében az elsőszámú táplálékot már az átlagosan 40 mm-es bodorkák jelentik. Az idei jász jelenleg 57 mm-es, ez kissé meghaladja a tavaly mért átlagos értéket (54,4 mm).


Általánosságban elmondható, hogy az idei reprodukciós időszak eredményes volt, mostanra az elhúzódó és szakaszos ívású fajok is befejezték a szaporodást.

INFORMÁCIÓS TÉRKÉP

Horgászboltok, kikötők, fogási helyek és horgászesemények egy helyen!
Mi érdekel?
Május 30-án napközben fotózta le munkatársunk Migács József tiszaszentimrei horgász nagy fogását. A hal a tározótér derzsi részén akadt horogra és a mérlegelésnél 13240 grammosnak és 70 cm hosszúnak bizonyult. Gratulálunk!

Vízállás

Videók

Fogási napló

13240 grammos ponty Derzsről

Május 30-án napközben fotózta le munkatársunk Migács József tiszaszentimrei horgász nagy fogását. A hal a tározótér derzsi részén akadt horogra és a mérlegelésnél 13240 grammosnak és 70 cm hosszúnak bizonyult. Gratulálunk!

7-es lőrincfalvi ponty

Kovács Csaba füzesabonyi horgász május utolsó hétvégéjét Tisza-tavi horgászattal töltötte. Újlőrincfalva térségében pontyozott sikerrel: a képen látható 7 kilogrammos példányt 28-án szombaton reggel fél nyolckor terelte szákba, de előtte már egy 6 kilós példányt is zsákmányolt. A jó helyen, jó időben, feeder szereléken felkínált kukorica csali meghozta a sikert. Gratulálunk!

3.8 kg-os Süllő Abádszalókról

Pusztai Attila, ózdi horgászunk első Tisza-tavi horgászata során zsákmányolta a képen látható ragadozót. A 3.8 kg-os süllőt kishalas szerelékkel sikerült horogra csalnia Abádszalók térségében, május 15-én 20:15-kor.

110 centis harcsa

Sereg László visszatérő vendég a Tisza-tavon. Egy nappal ezelőtt (2016.05.15-én este tíz óra körül) kishalas szerelékét a képen látható harcsa vette célba. A 110 cm-es 11,5 kg-os jószág rövid harc után a Kis-Tisza sarudi szakaszán került partra. Az éjszaka folyamán még egy süllő is horogra akadt ugyanezen a helyen. Gratulálunk!

Hírlevél

Eseménynaptár

«Május 2016»
HKSzeCsPSzoV
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Kapásod van? Elmesélnéd? Küldd be és mutasd meg a többieknek, hogy nincs nálad jobb horgász...

Tisza-tavi Kisokos