Tiszavalk Község Önkormányzata

Leírás

Tiszavalk a Tisza-tó északi csücskében elhelyezkedő ősi település, már a történelem előtti időkben is lakott volt, határában még feltáratlan – feltételezések szerint – Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű bronzkori telephelye.

Nevét 1332-ben a pápai tizedjegyzék említette először, ekkor már említették Mindenszentekről elnevezett templomát is. Papja ekkor 8 garas pápai tizedet fizetett.

1447-ben említették nevét ismét egy határjárási oklevélben, Thethes puszta határjárásakor, amikor Walk possessió képviseletében birtokszomszédként Gergely bíró, majd 1467-ben egy újabb határjárási oklevél tesz említést róla.

1546-ban Balassa Zsigmondnak, a diósgyőri vár urának faluja, majd 1548-ban szerepel újból egy összeírásban egy földnélküli zsellérrel. Az 1576-os dézsmajegyzékben pedig már nincs adat Valkról.

A település turisztikai szempontból kivételesen jó helyen fekszik. A kirándulni és kikapcsolódni vágyók a közelben megtalálják a Bükki Nemzeti Parkot és a Világörökség részét képező Hortobágyi Nemzeti parkot.

Különleges természeti kincse a településnek, a Tisza-tavi madárrezervátum, ami a Tisza-tó északi területén, a Tiszavalki-öbölben található. Szigorúan védett természeti érték, amelyet felvettek a nemzetközileg elismert vízimadár-élőhelyek sorába, és része az UNESCO által adományozott Világörökség része-címet elnyert Hortobágyi Nemzeti Parknak.

Kapcsolat

Cím: 3464, Tiszavalk, Templom u. 2.
Telefon: +36/49/593-013
e-mail: hivataltiszavalk@gmail.com

Média

Kapcsolódó szolgáltatások
TÁRSASÁGUNK MUNKATÁRSAI VÁRJÁK A TISZA-TÓ HORGÁSZATÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEKET

TELEPÍTÉSEK, FOGÁSOK, HORGÁSZATI ELŐÍRÁSOK A TISZA-TAVON.

Nem tudja elolvasni? Kérjen újat! captcha txt