Hírek

2022. július 18.
Rongálják az Erzsébet-ligeti horgászhelyeket

Másfél év több ezer munkaórája, háromezer tonna kő és több tíz tonnányi föld behordása után június 2-án 49 új, esős időben is megközelíthető Erzsébet-ligeti horgászhelyet adtunk át ünnepélyes keretek között a horgászoknak.

Ehhez a talaj megfelelő előkészítésére és időálló anyagok alkalmazására volt szükség. Az alapozáshoz nagy méretű, vízépítési követ használtunk, melyet kisebb méretű zúzott kőből álló réteg követett, ezt pedig egészen apró szemcseméretű kőzúzalékkal borítottuk. A hullámverés ellen nagy kövekből peremet építettünk.

Egy hónappal később megdöbbenten tapasztaltuk, hogy egyesek – feltehetőleg nem rossz szándékkal, de meggondolatlanul – megbontották ezt a peremet. Néhol tűzrakó hely készült a kiszedett anyagból, másutt szákolást elősegítő lépcső a víz felé. A lényeg az, hogy a kimozdított kövek nem kerültek vissza a helyükre, így a legfelső, zúzott köves réteg támasz híján kezdett szétterülni és a vízbe omlani. A rongálás a parti helyek mintegy felét érinti. Ahhoz, hogy vissza tudjuk állítani az eredeti állapotot, újra alapanyagot kell vásárolnunk, a munkatársainknak pedig napokig, hetekig a helyreállításon kell dolgozniuk, miközben a többi horgászhelyet például kaszálni kellene. Minden ilyen rongálás forrást von el az egyéb beruházásoktól, karbantartási munkáktól, halvásárlástól, egyebektől.

Az Erzsébet-ligeti horgászhelyek önöknek készültek, az önök pénzéből, vigyázzanak hát rájuk! Amennyiben bárhol azt tapasztalják, hogy valaki kárt tesz a kialakított horgászhelyben, jelezzék a halőri bejelentő telefonszámon: +36703161979.