Hírek

2020.04.29. | Horgász Hírek

A kicsi lány és a nagy pontyok

Farkas László írása

Bejelentettem a családnak, hogy vasárnap éjszakára kimegyek harcsázni. Persze egyből jött a kérdés: minket is viszel?
Hideg van még csónakban éjszakázni!
De nappal jó idő van, miért nem megyünk akkor?
Na jó, akkor menjünk ki kárászozni.

Irány a víz!

Egy hónap van az új családtag érkezéséig, így a feleségem már nem akart csatlakozni. Ezen felbuzdulva a kisebbik lányom is lemondta szombat este a másnapi programot, így csak a két legelszántabb ember szállt vízre, Hédi és én. A nap persze nem indult túl jó idővel. Felhők, ameddig csak a szem ellát, gyenge szél és hűvös. Szidtam is magam, hogy ennyi év után is képes vagyok alábecsülni a vízi környezetet. Messze terveztünk menni, de már az út elején bejelentette a lányom, hogy fázik, pedig minden ruhája rajta volt. Egy fekete pont apának. A ruhás zsákomból előkerült az esőruhám, jobb híján ezt tekertem rá. segített. Ugyan kárászozni indultunk, de annyira csukás volt az idő, bizsergett a tenyerem egy kis pergetésért. És mivel csak nagyon ritkán szállok csónakba a műcsalis motyóm nélkül, meg is álltunk félúton, hogy megnézzünk egy ígéretes helyet. A keszegek ívtak, jó jel, akár még harcsa is beeshet. Felváltva dobáltunk a lányommal, majd egy szűk fél óra végén egy kapással a zsebünkben indultunk útnak újra. Útközben persze meg kellett állnunk, megszagolni a tőzikét, így egy újabb Tisza-tavi lakóval ismerkedett meg a lányom.

De mentünk is tovább a nappalra kigondolt helyünkre. Útközben összefutottunk egy kifejezetten barátságos vörös gémmel, pár méterre voltunk tőle csak, mikor felrepült, pedig ettől sokkal félénkebb ez a faj. Van Hédinek egy játékos természetismeret könyve, gyerekeknek szól. Azokat a fajokat kell benne kipipálni, amiket már látott. Sok növényt és állatot illusztrál, de ez a madár pont nem volt benne, ellenben bepakolta a táskájába még előző este a régi búvár Zsebkönyvsorozatból a Madarak és a Vízinövények köteteit, így megtalálta és hasznos információkat olvashatott erről a lakóról is.

A helyszín, az egyik kedvenc csukás vizem ezúttal hal nélkül hagyott minket. Igaz, nem is szántunk a csukára túl sok időt. Nekiálltunk csalihalat fogni, hátha majd az úszósra akad egy krokodilpofájú, ez a hal áll az első helyen Hédi bakancslistáján. Ez sem akart összejönni.
Az első helyen nem találtuk őket, így beálltunk egy sekély részre, felszereltük a fenekező botokat és leültünk végre kárászozni.
Ahogy az lenni szokott, Hédi akasztotta az elsőt.

Az első hal

Nem is akármilyen kárászt, közel volt a kilóhoz. Kár, hogy nem szeret hallal pózolni, ugyanis undi és nyálkás.
Így fotó nélkül került szákba.
Kicsit nehezen indult meg a verkli, eleinte nem gondoltam, hogy ennyire belenyúlunk, össze sem pakoltam a csónakban. Ülök a ladik aljában, figyelem a spiccemet, Hédi a madaras könyvet olvasgatja, mikor a szemem sarkából látom, hogy Hédi botja a víz felé indul nagy sietve! Odakapok, éppen elérem. érzem, jó hala van. Átadom neki azonnal. Küzd vele a kicsi lány, de elúszik keresztbe.

A rövid bottal nem igazán irányítható a hal, be is szalad a nádba. Aztán szerencsére kifordul és már a csónak mellett van. Olyan hármas forma tükörponty! Újabb nagy roham, de az olcsó orsó fékje letapad és a nádas kaland után megsérült fonott előke elengedi a halat …
Mérhetetlen szomorúság jön ezután, percekig vigasztalom szegényt. Azt mondja, ő már soha nem fog pontyot az életben. És talán el is hiszi, amit mond, de én csak mosolygok. Ha tudná, mennyi halat fog még majd az életében! Talán még ma is …
Végül újrakezdjük a pecát, a pergetőbotját szerelem fel neki method kosárral, az nagyságrendekkel jobb minőségű.
Rendet teszek a csónakban, felállítom neki az ovis ballagásra kapott rózsaszín horgászszéket. Persze neki az enyém tetszik, mert az alacsonyabb. Oké. Én ülök a rózsaszínen, Hédi a zöldön. De mindegy is, ki min ül, mert a halak csak jönnek és jönnek. Gyönyörű kárászok, a legtöbbje túl a fél kilón, de akad kiló feletti is. Közben Hédi is összepakol, nádszálból horgászbotot készít a kedvenc plüssének, Pelyhesnek, miközben a férje, László és a gyerekük, Pici figyeli a kis pingvint, sikerül-e halat fognia.

Kajaszünet. Bár a szünet szó alatt most nem az iskolait értjük. Itt nincs kicsengetés-becsengetés.
Kenek egy májkrémes kenyeret, de többszöri nekifutásra sikerül csak elkészíteni és megenni, mert folyamatosan szákoljuk a halakat.

Ismét egy komoly kapás

Ezúttal Hédi kap a bot után. Ponty lesz ez is, ez azonnal látszik. Türelmesen fáraszt, minden jótanácsomat megfogadja, így pár perc múlva szákba is kerül élete első pontya! Egy órája még mérhetetlen a csalódottság, most határtalan az öröm! Ettől persze még mindig undi, ez látszik is a lányom arcán.

Az első reakción viszont megdöbbenek:
Apa! Menjünk haza!
Most?!
Igen, meg akarom mutatni anyának és Vicának.
Persze rábeszélem, hogy maradjunk még, kora délután van, ráérünk. Az idő is kivirult. Újra csalizunk és folytatjuk a pecát. A gyerekek kedvence, az illatos epres etetőnk elfogyott. Újat bontok, ez büdös, fogalmam sincs, milyen ízesítésű, csak kapkodva leemeltem a polcról idefelé jövet.

Újabb egyéni rekord

Kicsit szkeptikus voltam ezzel az ízzel, de gyorsan elmúlt a bizalmatlanságom! Rögtön a következő kapásra egy újabb ponty! Ez már komolyabban küzd, sokkal komolyabban! Olyan tíz perc telik bele, mire sikerül a csónak mellé húzni, a vége felé már kéri, hogy tartsak rá a botra, mert elzsibbadt a keze. Segítek, de csak amennyire muszáj, inkább a féket lazítom neki.
A szákolásban viszont asszisztálok.
Újabb egyéni rekord fél óra alatt! Ezt már ő sem hiszi el. Látva a mosolyát talán már nem is emlékszik, mit mondott pár órája: ő már soha az életben nem fog többet pontyot. Helyette most ezeket ismételgeti: apa, ezeket tényleg én fogtam?!

Kitartunk még egy pár órát, szebbnél szebb kárászokat zsákmányolva. Már régen nem számoljuk, valami 4:7-es állásnál engedjük el a matekot. Az igazság az, hogy nekem is jó tanulság volt ez, és a múltkori közös peca is. A szerelékünk ugyanis a horogig ugyanaz. Nekem két számmal nagyobb a horgom, és a csalitüskés előkém is a legutóbb elmesélt hosszúságú, lusta vagyok átszerelni. Ez van. Engem a pontyok messzire elkerülnek.
A halak kb. 80%-át végül Hédi fogja, és ha belegondolunk, hogy nagyjából 20 kiló hallal indultunk haza, el lehet képzelni, hogy ez nem volt kis sportteljesítmény!

Otthon persze már nem kell álomba ringatni a szentemet, azonnal elnyomja a fáradtság és a sok élmény.

Apa meg halat pucol éjszakába nyúlóan, hogy a másnapi kerti halsütögetésre minden összeálljon. Na meg spajzolunk is, mert jön a legkisebb, és egy darabig nem lesz friss hal az asztalon. Talán még két hetet tudok vízre menni, aztán vigyázzállás következik a pocak mellett, és várjuk mikor koppan itthon is a „jelző”.
De addig harcsára fel! És lassan a balin-süllő is szabadul. Már várom. Izgalmas hetek következnek.