Hírek

Az év végi utolsó és év eleji első horgászalkalmaknak mindig nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, pedig, ha jobban belegondolunk csak dátumot váltunk, ami a halaknak teljesen lényegtelen változás. Számunkra mégis bír valami plusszal.

Az utolsó például azért, mert a csendet és természetet szerető embernek egyszerűen jólesik végre kimászni a karácsonyfa alól, ezáltal kiszakadni a rokonlátogatás/vendéglátás, gyerekzsivaj, semmittevés háromszögből és horgászni egy jót a hideg téli csendben. Keretbe zárni az elmúlt esztendőt.

És hogy mi számít jó horgászatnak? Amikor üres marad a szákod, de minden más tökéletes? Vagy amikor kapást kapás követ, de az orrodig sem látsz a ködben miközben lefagynak az ujjaid? Én mindkettőt szeretem, de december 30.-án az utóbbiban volt részünk Pistával. Persze csak délelőtt. Utána már kellemes napsütésben fogtuk tovább a csukákat. Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

Mivel a legtöbb ember napokban éli át ezt az érzést, szerintem mondanom sem kell, hogy a hosszú szabadság alatt az éjszakba nyúló tévézések, társasjáték-partik és hajnalokig tartó italozások után mennyire nem egyszerű újra ébresztőre kelni. Persze nagy a különbség, hogy a mókuskerékbe kell beszállni reggel, vagy a csónakba…

Szilveszter előtt vagyunk egy nappal és úgy suhanok kocsival végig a hajnali utakon, hogy emberrel alig találkozom. Még sötét van, mikor összefutunk a megbeszélt helyen barátommal, persze nehezen is virrad, mivel, -ahogy nagyapán mondaná- „tökig ér a köd”.

Mire a kenut bevonszoljuk a kiszemelt területre, el is megy vele majd’ háromnegyed óra, közben világosodik is. Pista még molyol, mikor az első dobások egyikére halat érzek a nagyon lassan vezetett wobbleremen. Kapás nem volt, csak az a télre jellemző vizesrongy-érzés. Könnyedén a kenuhoz húzom, nem nagy, de óriási önbizalmat ad!

A lehűlt vizekben eredményes csalikat röviden összefoglalva úgy lehetne jellemezni: az a jó csali, amivel már majdnem unalmas a pergetés. Legalább is nekem, aki a tempós, aktív csalivezetés híve. Persze aki jiges süllőzésből váltana erre a módszerre annak ez a bevontatási tempó is gyorsnak hathat.
Mégis azt mondom: a Tisza tóra ilyentájt jellemző egy-másfél méteres vízmélyégekhez a lebegő, vagy nagyon lassan süllyedő wobblerekkel lehetünk a legeredményesebbek, mégpedig úgy, hogy a belerántások között hagyunk elég időt a lelassult csukáknak a támadásra. A kapások zömmel a megállított fázisban érkeznek az egyhelyben lebegő wobblerre. A rángatós technikák ideje ez. Két-három ütem után jöhet a megállítás.

Persze a csukapergetés kapcsán sincs semmi kőbe vésve, a peca alatti tapasztalatokból folyamatosan lehet és kell is finomítani/változtatni. Vannak esetek, amikor egy kis gyorsítással agresszívebbé tehetjük a csukákat, ilyenkor szerencsés esetben több kapcsát tudunk elérni, de általában ezzel együtt növekszik a tétova koppintások, lemaradt halak száma is.

Jó eredményt adhatnak a nagyméretű- vagy kisebb, de nagy rezonanciát adó csalik is, amik a lelassult emésztés mellett hosszú időre biztosíthatnák a csuka táplálását.

Bár vannak olyan kivételes esetek, amikor télen is el lehet kapni egy-egy olyan napot, amikor zabál a hal, amikor a kora reggeli óráktól egészen az esti fényekig van hal, amit be tudunk csapni, de az ilyen napok száma egy teljes téli szezonban érzésem szerint egy kézen megszámolható.
Ennek megfelelően a téli hónapokban úgy vág neki az ember egy-egy ilyen pergetésnek, hogy örül, ha nem lilul el a körme a hidegben, de ha egy-két akciót sikerült elérni a nap folyamán, az egy teljesen jó és átlagos eredmény. Persze titkon azért ott motoszkál bennünk, hogy mi van, ha mégis, mi van, ha pont ma…
Ahhoz, hogy erre reális esélyünk legyen a tapasztalataim szerint jó támpont, ha olyan az idő, amikor mi magunk is kellemesen érezzük magunkat a szabadban. A szél ne legyen erős, a nap kellemesen süsse az arcunkat. Ez már fél siker. Hogy miért? Mert ha nem is fogunk halakat, legalább kellemesen telt a nap.
A december harmincadika nem így indult… Mégis evett! Már a kora reggeli tejködben is. Aztán akkor is, amikor a metsző hideg szél beköltözött a kabát alá, majd folytatta, miközben a nap és a szél együttes erővel harcolt a köddel, evett aközben is, amikor átütötte végre a nap a ködöt és melege kellemesen simogatta az arcunkat, és még akkor is, amikor az alkonyi fények varázsolták csodálatossá a vidéket.

Így fordulhatott telő, hogy az év egyik legrövidebb napján barátommal ketten számtalan akció, ütés és lemaradt hal mellett tizenkilenc darab csukát fogtunk!
Az idei csukaszezon legpörgősebb napja volt! Hát kell ennél szebben zárni egy évet?

Az újesztendőhöz kívánok mindenkinek hasonló szép élményeket!