Hírek

Egy nagyon időszerű téma következik: peca a kérészrajzáson!

A Tisza tavon a napokban kezdődött pár egyed repülésével. Aztán 29.-én már egész jó számban voltak jelen, ami sok halat felhúzott a felszínre. Ha a következő napokban kitart ez a kellemes idő, akkor még van lehetősége mindenkinek kipróbálni a felszíni csalikkal való horgászatot, ahol a látványos kapások garantálják az adrenalint!

A kérészen való pecához jó időzítés kell.

Hiába döntjük el, hogy megyünk, hiába csináljuk meg hozzá a szabadidőt, még mindig közbe szólhat az időjárás. Egy nagyobb lehűlés ugyanis a rajzást is visszafogja. A frontmentes, szélcsendes, számunkra is kellemes idő az, ami tökéletes.
A repülés első egy-két napja, amikor csak egy-egy bogár repül elszórtan, még nem igazán csalogatja fel nagy tömegben a halakat. De a másik véglet sem az igazi horgászati szempontból, mikor annyi repül egyszerre, hogy nem látni a túlsó partot. Ellenben, ha elkapunk egy ilyen főrajzást, egy pillanatig se bánjuk a pecát, csak üljünk le és gyönyörködjünk a látványban!
A legjobb persze, csakúgy, mint a kagylódöglésnél: az esemény eleje. Mikor már van mennyiség, de még nincsenek telítve tőle a halak. Erre nyílik esély a napokban. Érdemes meglovagolni ezt!

Visszatérve a szerdai pecára: nem érkeztünk túl korán, ellenben pont jó időben. Hat óra körül szálltunk csónakba, nagyjából fél órát csak csorogtunk küszívást keresve, miközben már egy-egy koránkelő kérész magányosan kereste a társait. Fél óra alatt sodródtunk le nagyjából két folyamkilómétert, mikorra a kérészek száma elérte azt a mennyiséget, hogy az éhes és kíváncsi rablóknak is felébressze az ösztöneit.
Pista dobta az elsőt és egy métert sem húzta a WTD-t, mikor mellédurrantott a balkó! Nekem még ettől is nagyobb szerencsém volt, ugyanis az első dobás nekem is eseményt hozott, annyival jártam jobban, hogy az én halam akadt is. Soha rosszabb első dobásokat!

A következő akcióra viszont kicsit többet kellett várni.

Kellett egy kis idő mire tudatosult bennünk az oka. Azt a kb. 500m-es szakaszt, amit a peca alatt többször végigcsorgottunk, valamiért nem egyformán szerették a kérészek. Az árnyékos oldalon repültek, a napos oldalon szinte egy sem. A teljes hosszon pedig volt egy kb. 150m-es szakasz, ahol a legerősebb volt a rajzás. Amint erre rájöttünk és ráálltunk, az események is megszaporodtak. Nem csoda, hiszen a halak zöme is itt kereste a vacsoráját.
A rajzás végére, ketten, összesen nagyjából húsz balint tudtunk megfogni számtalan rontott kapás mellett. A megfogott halak méretére sem lehetett panasz, három-négy példánytól eltekintve mindegyik „méret” felett volt és akadt bőven ötven feletti is!

Volt köztük pár igazán emlékezetes hal és mozzanat is!
A harmadik halammal máris beállítottam az idei rekordomat, de most hirtelen abban sem vagyok biztos, hogy tavaly vagy az előtt fogtam-e, 65cm feletti balint.

De volt balin, ami kilökte a csalit, mint a delfin a fókát. A csalim felrepült, majd abban a pillanatban amikor újra vizet ért a fahal -ami normál esetben egy kába kishal kéne legyen -robban a víz!
Persze hogy elkapkodtam! Éppen csak, de sikerült kirántanom a csalit a hal elől, pedig ilyenkor semmi mást nem kellett volna tenni, csak hagyni ott a csalit ahol van, mozdulatlanul.

Egy nagyon vicces pillanat is volt, mikor Pistát telefonon hívták, bal kézben telefon, jobb kézben a bot, kapocsban egy Hegemon Sniper olyan bő méteres zászlón. Közvetlenül a csónak mellett durrantotta le a tiszavirágot a hal, Pista azonnal ráengedte az akció helyére a wobblert és elkezdte húzni a nyolcas mintát, ahogy a skandinávok szokták a csukára. De még egy valamirevaló „S” sem jött ki belőle, mikor leverte neki egy balin! Jót derültünk rajta.

Sokszor nem is dobtunk, egyszerűen csak vártuk a rablást. Ugyanis sok esetben a rablás helyére dobott csali hozta meg a halat, nem ritkán már beesőre megérkezett a kapás!
Bő két óra intenzív horgászat után fél kilenc felé kezdett ritkulni a kérészek száma és ezzel együtt a rablások mennyisége is. Ebben az időszakban már kifejezetten fontos volt a helyválasztás, hiszen az esemény végére szinte már csak egy ötven méter sugarú körön belülre összpontosítódtak a rablások és szedések, emiatt halat is csak innen tudtunk fogni.

Végezetül kilenc körül átálltunk süllőzni, egy vízparti füzes légzőgyökerei mentén kezdtük el a vizet vallatni.

Fura mód a fényváltás nem aktiválta ezeket a gyönyörű tüskés ragadozókat és fél tíz felé már-már kiszaladt a számon, hogy pakoljunk, de nagyjából ezzel a gondolattal egy időben éles kaffanás hallatszott a bokrok alól! Olyan mélyen a bokrok alól, hogy oda esély nem volt behorgászni, de motivációt adott a folytatáshoz. A parthoz közel álltunk meg, ezért a lehető legnagyobb csendben, a lehető legkevesebb fénnyel és mozgással próbáltunk süllőt fogni. És nagyon akartunk süllőt fogni! Az esélyt éreztük, hiszen a rablások egyre csak szaporodtak és fél tizenegy környékén már olyan tűzijátékot rendeztek a tüskések, hogy már-már frusztrálóvá kezdett válni, hogy miért nem bírunk egyet sem horogra csalni. Biztosan lett volna olyan megrögzött süllőhorgász, aki ebből a helyzetből sokkal többet ki tudott volna hozni, nekem most egy izgalmas nulla jutott. Nem hiába, ezt a műfajt ritkán gyakorlom, bőven van még mit tanulni. Na, majd idén!
Végül Pista egyetlen kapásával zártuk ezt az etapot negyed tizenkettő körül.

Hazafelé a kocsiban megbeszéltük, hogy egy pazar balinhorgászaton vagyunk túl egy süllő szempontjából izgalmas, bár haltalan zárással. Most itt fekszem az ágyban egy nappal később, írás közben újra átélem a tegnapi napot és mosolygok. Remélem, hogy összejönnek a dolgaim és lejutok még az idei kérészszezonban!