Hírek

ÁLTALÁNOS HÍREK

2024. október 1.
Jelentős előrelépés történt a Tisza-tavon a szemetelés visszaszorításában

Fontos, hogy ne csak az árvízvédelmi töltések mentén lévő parti horgászhelyeken legyen tisztaság, hanem a csak vízi járművekkel megközelíthető tározótéri helyeken is. Ezért kollégáink minden évben átnézik a belső horgászhelyeket, hogy összeszedjék a hátrahagyott hulladékot.

Úgy tűnik, hogy az évek óta tartó szemetelés elleni kampány, a szemléletformálás és a sárga zsák bevezetése – melynek megvásárlásával jogszerűen lehet a horgászat során keletkezett hulladékot a helyszínen hagyni – végre kezdi meghozni a gyümölcsét. Idén ugyanis nagy meglepetésükre alig találtak hulladékot, tehát ezekről a helyekről a vendégek a horgászat befejeztével magukkal vitték a szemetet. A Tisza-tó tározóterét bejárva mindössze 9 zsáknyit tudtak gyűjteni. (A szemétszedés természetesen nem érintette a Tisza partvonalában illegálisan létrehozott létesítményeket.)

Nagy öröm számunkra, hogy a horgászok egyre inkább tekintettel vannak erre a csodálatos természeti környezetre, valamint egymásra. Ez a tapasztalat számokkal is igazolható, hiszen a sárga zsákok értékesítése is nagy növekedést ért el az utóbbi években.