Hírek

2020. március 9.
Biztonságos a Tisza-tavi halak fogyasztása

2020.03.09. | Horgász Hírek

Biztonságos a Tisza-tavi halak fogyasztása

Azok, akik régóta nyomon követik társaságunk tevékenységét, bizonyára emlékeznek arra, hogy célul tűztük ki a csukákat sújtó petefészek-degeneráció okának feltárását. Az évek során genetikai, bakteriológiai, virológiai, és szövettani vizsgálatokra is sor került, ám a jelenség eredetére még nem derült fény. Nemrég új vizsgálat ért véget, ami nem adott választ a kérdésre, azonban egy másikat megválaszolt.

VIZSGÁLAT

Tavaly a Tisza-tavi csukák kopoltyújából, izomszövetéből, májából és szaporítószerveiből gyűjtöttünk szövetmintákat azért, hogy közelebb kerüljünk az állományt érintő szaporodási probléma megoldásához. A mintákat a Debreceni Egyetem Hidrobiológia Tanszékének munkatársai vizsgálták meg. A vizsgálat azt derítette ki, hogy az egyes szövetekben mennyi nehézfém halmozódott fel, ezek ugyanis hatással lehetnek az állat szervrendszereinek fejlődésére, működésére.

EREDMÉNYEK

Az eredmények szerint a csukák szövettípusaiban nem mutatható ki olyan nehézfém-felhalmozódás, ami megközelítené az egészségügyi határértéket. Több esetben a kimutathatóság határát sem érte el az adott fém koncentrációja. Kijelenthető tehát, hogy a csukák szaporodását befolyásoló rendellenesség nem nehézfém-eredetű. Ez alapján arra is következtethetünk, hogy a többi halfaj sem érintett nehézfém-szennyezéssel. A csuka ugyanis csúcsragadozó, így az ő testében halmozódhatnak fel a legnagyobb mértékben a különböző méreganyagok, nehézfémek. Ha tehát a csuka „tiszta”, akkor az általa fogyasztott egyéb halfajok is azok.

Habár az eredeti, szaporodással kapcsolatos kérdésre nem kaptunk választ, a megoldáshoz közelebb kerültünk, ugyanis sikerült tovább szűkíteni a lehetséges okok körét.

AZ ELEMZÉS FONTOS HOZADÉKA

Ezenkívül akad egy rendkívül fontos hozadéka a lefolytatott elemzésnek. Az utóbbi években egyre inkább középpontba került a környezetszennyezés olyan vonatkozásban, ami az emberi egészségre is közvetlenül vagy közvetve hat. Gondoljunk csak a mikroműanyagok témakörére. A fenti eredmények alapján egyértelműen látszik, hogy a Tisza-tavi halak fogyasztása a nehézfémek tekintetében élelmiszerbiztonsági szempontból semmi veszélyt nem jelent. A halételek kedvelőinek tehát nyugodt szívvel kívánhatunk jó étvágyat.