Halhatározó

Süllő – Sander lucioperca (Linnaeus, 1758)
Fajlagos tilalmi idő: III.1. – IV.30. Kifogható legkisebb méret: 40 cm

Cikksorozatunk második részében a süllővel foglalkozunk. Fajlagos tilalmi ideje március elsejétől április 29-ig tart, a legkisebb kifogható mérete 40 cm. Utóbbival kapcsolatban az 5 cm-es emelést (korábbi érték 35 cm) társaságunk azért tartja indokoltnak, mert így az ivarérettséget éppen elérő korosztály két egymást követő évben is részt tud venni a szaporodásban, elősegítve a megritkult Tisza-tavi állomány megerősödését.

Köztudott, hogy a süllő őshonos, ragadozó halunk, a Tisza-tavon a legkedveltebb sporthalaink egyike. Ősszel is igen eredményesen horgászhatunk rá, de horgászatának fő szezonja a téli időszak. Ezt viszont megszakítja a tél végi, kora tavaszi fajlagos tilalmi idő, amit – mint minden esetben – a szaporodás indokol. A viszonylag korai szaporodás okaként ugyanazokat lehet felsorolni, mint az előző cikkben, a csuka esetében: az ivadékoknak korábban kell kifejlődniük, mint az általuk zsákmányolt halaknak.

Szaporodásuk 10-14 °C-os vízhőmérsékletnél történik. A hímek 3-4, a nőstények 4-5 évesen válnak ivaréretté. A tejesek a parti fák kimosott gyökereit farkuk mozgatásával letisztogatják, és várják az ikrásokat, melyek testtömegkilogrammonként kb. 160-180.000 ikrát érlelnek. Párosan ívó hal. A megtermékenyítés után a tejes kikelésig őrzi az ikrákat. A lárva először kisebb, majd ahogy ő maga is növekszik, egyre nagyobb planktonszervezetekkel kezd táplálkozni. 5-8 hetes korában, mikor eléri az 5-6 cm-es testnagyságot, elkezdi a valódi ragadozó életmódját, és áttér a halivadékok zsákmányolására.

A csuka és a süllő esetében is elmondható, hogy életterüket nem szívesen osztják meg egymással, ezért sokszor egymás táplálékává válnak. Minden vízre jellemző, hogy vagy az egyik, vagy a másik dominál. A Tisza-tó különböző vízterei mindkettőjük számára tökéletes életfeltételeket biztosítanak. A süllő szinte minden nagyobb vizünkben megtalálható, különösen kedveli a nagy folyókat és a jó oxigénellátottságú állóvizeket.

Fotó: dr. Harka Ákos

Kősüllőkősüllő – Sander volgensis (Gmelin, 1788)
Fajlagos tilalmi idő: III. 1. – VI. 30. Kifogható legkisebb méret: 30 cm

Március elsejével egy másik sügérféle tilalmi ideje is elkezdődik. Ez a hal a kősüllő. A fajlagos tilalmi ideje tovább tart, mint a süllőé, június 30-ig nem szabad kősüllőt megtartani. Legkisebb kifogható mérete a Hhtv. alapján 20 cm, a Tisza-tavon azonban 30 cm. A tapasztalt horgászok gond nélkül meg tudják különböztetni a két rokon fajt, de – ismeretterjesztő cikkről lévén szó – azért leírjuk a faji elkülönítő bélyegeket: a kősüllő zömökebb testfelépítésű, az oldalán lévő sötét színű harántsávok határozottabbak, mint a süllő esetében. A legszembetűnőbb különbség az, hogy a süllő szájában a többi közül kiemelkedő, ún. kapófogak vagy ebfogak figyelhetők meg, a kősüllő pedig ilyenekkel nem rendelkezik. További különbség, hogy a süllő szájszeglete a szem mögé is elér, a kősüllőé viszont legfeljebb a szem középvonaláig.

Ragadozó halról lévén szó, a korai szaporodás – és fajlagos tilalmi idő – okaként ugyancsak a „növési kényszer” adható meg, mint a csuka és a süllő esetében. 3-4 évesen válnak ivaréretté, az ikrások 30-80.000 ikrát raknak elöntött hullámterekbe, part menti növényekre. A szülők nem őrzik az megtermékenyített ikrákat. A kikelt lárvák először planktonszervezeteket, később fenéklakó gerincteleneket fogyasztanak, majd fokozatosan áttérnek a halzsákmányolásra.

Nem túl nagy mérete ellenére kiváló sporthal. A horgászok előszeretettel horgásznak rá a zsilipek környékén, de vigyázat: a Tisza-tavon a műtárgyak 50 m-es körzetében tilos a horgászat. Rokonánál igénytelenebb, elviseli a rosszabb vízminőséget is. Európában a sebezhető fajok között tartják számon. A Magyar Haltani Társaság által kezdeményezett szavazás eredményeként 2011-ben ez a faj viselheti az év hala címet.

Fotó: dr. Harka Ákos

Balin – Aspius aspius (Linnaeus, 1758) – Aspius aspius (Linnaeus, 1758)
Fajlagos tilalmi időszak: III.1. – IV.30. Kifogható legkisebb méret: 40 cm

Szintén március elsején lép életbe a balin fogásának fajlagos tilalmi ideje, mely április 29-ig tart. A legkisebb kifogható méret 40 cm. A horgászok által igen kedvelt sporthal, mely a Tisza-tó bizonyos részein nagyon gyakori. Ezeken a területeken várakozás és különösebb óvatosság nélkül figyelhető meg nyáron, ahogy a balin „rabol”. Télen a „rablás” nem ennyire látványos, mert ilyenkor a víztér középső-alsó régiójában táplálkozik.

A pontyfélék családjának nem éppen jellegzetes képviselője. Annak ellenére ugyanis, hogy nincsenek fogai, falánk ragadozó. Zsákmányát garatfogaival zúzza össze. Kedvelt tápláléka a küsz, melynek rajait egyedül vagy csapatosan követik és sajátos vadászati módszerükkel folyamatosan ritkítják. Az eddig ismertetett halakhoz hasonlóan a balinnak is korán kell szaporodnia. A balin esetében is elmondható, hogy első táplálékát planktonszervezetek adják és csak a megfelelő méret elérése után kezdi el ragadozó életmódját. 3-4 évesen válik ivaréretté, ikráit kemény, sóderes aljzatra vagy part menti fák kimosott gyökereire rakja. Az ikrák száma 30 és 400.000 között alakul.

A Tisza-tó esetében a holtágakban, öblítőcsatornákban és az azokhoz tartozó műtárgyak környékén gyakori. Elsősorban ott ahol a küsz is előfordul. Ezen kívül az összes fontosabb vízterünkben megtalálható.

Fotó: Sallai Zoltán

Ponty – Cyprinus carpio (Linnaeus, 1758)
Fajlagos tilalmi idő május 2- től május 31-ig. Kifogható legkisebb méret: 35 cm

Május másodikán a legkedveltebb horgászhalunknak kezdődik a tilalmi ideje. A Tisza-tavi horgászrend a legkisebb kifogható méretet 35 cm-ben határozza meg. A pontyfélék népes családjának névadó faja. A legtöbbet vizsgált és legnagyobb mennyiségben tenyésztett hazai halfaj, melynek három változata ismert: a pikkely nélküli bőrponty, a mindössze néhány pikkelyt viselő tükörponty, és a pikkelyes ponty. A pikkelyes pontynak két további formáját különböztetjük meg: a magas hátú tőponty (profilindex: 2,8-3,5) és a vad típusú nyurga ponty (profilindex: 3,5-4,5). A gyakorlatlan szem könnyen összetévesztheti a kárásszal, utóbbit azonban a bajusz hiánya és a szürkésebb úszó egyértelműen elkülöníti.

A ponty ívása április közepétől-végétől június végéig tart, stabil 16-18 fokos vízhőmérséklet mellett. Az ikrások testtömegkilogrammonként 150.000-200.000 db ikrát raknak le a sekély szélvizek növényzetére, ám a legmegfelelőbb helyszínek az elöntött hullámtéri, füves területek. Az ívás látványos, csoportos nászjáték közben zajlik. Az ikrából 4-5 nap múlva kel ki a lárva, amely újabb 4-5 napig függeszkedik a növényzeten, feléli szikzsákjának tartalmát, végül elkezdi önálló táplálkozását, mely más halfajokhoz hasonlóan kezdetben planktonikus élőlények fogyasztásából áll. Később mindenevő életmódot folytat.

A Tisza-tó kiváló élőhely a ponty számára, eredményesen horgászhatunk rá a laposokon, morotvákon. Töretlen népszerűsége talán abból adódik, hogy nem ritkák a 10 kg feletti példányok. Húsa is rendkívül kedvelt, bár kissé szálkás, a hazai gasztronómia előszeretettel használja. A halászlé egyik legjellegzetesebb hozzávalója.

Fotó: dr. Harka Ákos

Harcsa – Silurus glanis (Linnaeus, 1758)
Fajlagos tilalmi idő május 2- től június 15-ig.
Kifogható legkisebb méret: 60 cm, fajlagos tilalmi időszakban 100 cm.

A május 2-án kezdődő fajlagos tilalmi időszakok sorában a horgászok szívében egy szintén különleges helyet lefoglaló hal következik: a harcsa. A tilalmi idő a harcsa esetében is június 15-ig tart, a legkisebb kifogható mérete 60 cm, tilalmi időszakban 100 cm. A harcsaalakúak rendjének egyetlen őshonos képviselője hazánkban. Ivadékkorban összetéveszthető a törpeharcsával és a fekete törpeharcsával, de azok bőre nem márványozott, mell- és hátúszójukból csonttüske mered, valamint a hát- és farokúszó között zsírúszót viselnek.

A harcsa ívásához speciális körülmények szükségesek. Ívása május, júniusban történik, az akác virágzásával esik egy időbe, amikor a víz hőmérséklete éjjel sem esik 18-19 fok alá. Folyómedrekben a meredek, fákkal sűrűn benőtt partszakaszokon ívnak, ahol a fák kimosott gyökerei a vízbe lógnak. Azonban a legjobb ívóhelyek számára – a pontyhoz hasonlóan – az elárasztott füves területek. Párosan ívik, általában a hasonló méretű példányok keresik egymást. Az ikrák lerakását nászjáték előzi meg. A tejesek alakítják ki a fészket, amelybe az ikrások rakják le az ikrájukat, testtömegkilogrammonként kb. 25 ezret. A hímek hosszú farok alatti úszójuk mozgatásával tartják iszaptól mentesen az ikrákat. A lárvák kikelésük után 5-9 nappal elkezdik az önálló táplálkozást, ami viszonylag nagy szájuknak köszönhetően apró férgekből, rovarlárvákból, alsóbbrendű rákokból áll. Életének későbbi szakaszában rendkívül falánk ragadozó, elsősorban halakat zsákmányol, de a kannibalizmus is előfordul körükben.

Nagyobb folyóink lakója, elsősorban azokat a vízrészeket kedveli, ahol a folyómeder gödrökkel, bedőlt fákkal, üregekkel tarkított. Az ilyen helyeken szívesen húzza meg magát és les a prédájára. A viza eltűnésével a harcsa a legnagyobbra megnövő halunk ezért érthető, honnan ered a harcsakultusz. Húsa rendkívül ízletes, élvezeti értékét fokozza szálkamentessége. Csak az igen öreg példányok húsa zsírosabb.

Fotó: dr. Harka Ákos

Márna – Barbus barbus (Linnaeus, 1758)
Fajlagos tilalmi idő április 15-től május 31-ig. Kifogható legkisebb méret: 40 cm

Az eddig ismertetett halakhoz képest kevésbé népszerű horgászhal, pedig egykor jelentős mennyiségben fordult elő nagyobb folyóinkban. Olyannyira, hogy a folyók márnazónájának névadó faja lett. (A Tisza Tiszacsécsétől Vásárosnaményig terjedő szakasza sorolható ide.) A hazai folyók duzzasztása előtt halászati és horgászati módszerekkel egyaránt eredményesen fogták. A Tisza Tisza-tóra eső szakaszának vonatkozásában is elmondható, hogy a duzzasztást követően a márna állománya lecsökkent, és egy igen alacsony szinten stabilizálódott.

Az állománycsökkenést az okozta, hogy az 1973-ban elkezdett duzzasztás fokozott hordaléklerakással járt. A márna ugyanis kavicsos, sóderes aljzatra ívik, ami ezt követően nagyon kevés helyen állt rendelkezésre. Testtömegkilogrammonként 3-12 ezer ikrát rak le május végén, június elején. Örvendetes, hogy a megváltozott körülmények ellenére sikerült megtalálnia életfeltételeit és nem tűnt el teljesen erről a folyószakaszról.

A márna megnyúlt, hengeres testű hal. Orra hosszú, alsó állású szájának felső ajkán 2, szájszögletében szintén 2 bajuszszálat visel. Hátúszójában a pontyhoz hasonlóan fűrészes bognártüske található. Összetéveszthető közeli rokonával, a fokozottan védett Petényi-márnával, ám az nem rendelkezik bognártüskével, és farokalatti úszója hátrasimítva megközelíti vagy eléri a farokúszó tövét. Ivadékkorban a küllőfajokhoz hasonlítható, de azoknak csupán a szájszögletében van bajuszuk, és az oldalukat nagyobb foltok díszítik.

Békés hal, táplálékát a mederfenéken keresi, mely rovarokból, puhatestűekből, növényi részekből és szerves törmelékekből áll. Húsa szálkás, de nagyon finom, ikráját viszont nem ajánlott fogyasztani, mert fejfájást, hányást okozhat, ugyanis mérgező hatású.

Fotó: Sallai Zoltán

Jászkeszeg – Leuciscus idus (Linnaeus, 1758)
Fajlagos tilalmi idő április 15-től május 31-ig.

A jászkeszeg 2010-ig nem tartozott a fogási tilalommal védett halak közé. Az élőhelyének beszűkülése, a túlhalászás és a fogásban mutatkozó csökkenő tendencia miatt azonban 2010. január 1-től az említett csoportba tartozik. A jászkeszeg április 15. és május 31. között nem fogható, a kifogható legkisebb méret 20cm.

Folyóink dévérzónájának jellemző hala, mely megtalálható a márna- és a sügérzónában, de előfordul a Balti-tenger brakkvizében is. Többnyire a tiszta vizű, lassú áramlású folyókat kedveli, tavakban nem alakul ki nagyobb állománya. A fiatal egyedek csapatosan járnak, az idősebbek magányosan, de a tél közeledtével azok is nagyobb csoportokba verődnek. Ilyenkor a halászok nagy tömegben fogják.

A tejes 3-4, az ikrás 4-5 évesen válik ivaréretté. Április és június között ívik a nem túl mély szélvizekben, ahol vagy a homokos, sóderes mederfenékre, vagy a növényzetre rakja ikráit, nőstényenként 50-150 ezer darabot. A lárvák 8-10 nap után kelnek ki, méretük 4-8 mm közötti. Életük első szakaszában fitoplanktonnal táplálkoznak, majd elkezdenek zooplanktont fogyasztani. Növekedésük folyamán aztán áttérnek a mindenevő életmódra. Táplálékuk felnőtt korban növényekből, férgekből, rákokból, puhatestűekből, szerves törmelékből és olykor apró halból áll.

Alakja és pirosló úszói miatt a jászkeszeg összetéveszthető a bodorkával és a vörösszárnyú keszeggel is, de míg a jász oldalvonalán 55-60 pikkely számlálható, a másik kettőén csak 38-46. Horgászati jelentősége sajnos csökken, pedig húsa a többi keszegféléhez hasonlóan szálkás, de jóízű. A tapasztalt halfogyasztók szerint a kövérebb példányok húsa a legízletesebb.

Fotó: Sallai Zoltán

Sebes pisztráng – Salmo trutta m. fario (Linnaeus, 1758)
Fajlagos tilalmi idő október 1-től március 31-ig.

A sebes pisztráng nem jellemző faunaeleme a Tisza-tónak, de a jó horgász így is felismeri és a tilalmi idejét is tudja. Így ha valamilyen módon mégis a horgára akad október 3. és március 31. között, és a hal még nem érte el a 22 cm-es hosszt, visszaengedi. Megjelenése annyira jellegzetes, hogy egyetlen – a Tisza-tóban rendszeresen előforduló – fajjal sem mutat hasonlóságot. Teste orsószerű, csak enyhén lapított. Szája nagy, csúcsba nyíló, orra tompa. Hátúszója mögött egy második, ún. zsírúszót visel, mely a pisztrángfélék családjának közös jellemzője. Testét fehér udvarral határolt piros és fekete pettyek borítják, alapszíne sárgás olajbarna.

Őshonos halunk, természetes élőhelyei a hegységi, gyors folyású, hűvös, magas oxigéntartalmú patakok. A vízfolyások ezen szakaszait róla nevezték el pisztráng szinttájnak, hazánkban sajnos kevés ilyen található. Eredendően tengerben élő halfaj, amely csak szaporodás idején úszik fel a folyókba (anadrom faj). A nálunk élő forma (Salmo trutta m. fario) teljesen áttért az édesvízi életmódra. A pisztráng szinttájon a szivárványos pisztránggal téveszthető össze, de annak testén és úszóin nincsenek piros pettyek, oldalán pedig vöröses, ibolyás sáv húzódik.

Táplálékát, mely vízibolhákból, ászkarákokból, rovarlárvákból áll, erős fogaival ragadja meg, a nagyobb példányok kisebb halakat és békákat is zsákmányolnak. Szívesen fogyaszt vízre hulló rovarokat is, ezt használják ki a legyező horgászok a pisztráng horgászata közben.

Általában 3-4 évesen válik ivaréretté, szaporodása szeptembertől októberig tart. Ikráit a patakok felső folyásán készített mélyedésbe rakja, majd sóderrel betakarja. Az ikrák a következő tavasszal kelnek ki. A megfelelő élőhelyek kis száma miatt nálunk csekély horgászati jelentőséggel bír, tenyésztése valamivel nagyobb jelentőségű, mert húsa rendkívül ízletes, nagy igény van rá.

Fotó: Sallai Zoltán

Paduc – Chondrostoma nasus (Linnaeus, 1758)
Fajlagos tilalmi időszak: IV.15. – V.31.

A paduc korábban nem tartozott a tilalmi idővel védett halak közé, ám a csökkenő fogási eredmények miatt április 15. és május 31. között nem fogható. Az őshonos paduc nem tartozik a Tisza-tó gyakori halai közé. Legnagyobb állományai a róla elnevezett paduczónában fordulnak elő. Hazánkban a Tiszának csak egy kis szakasza tartozik ebbe a zónába, mely Tiszabecstől Tiszacsécséig tart. Itt a Tisza folyása gyors, medrét ökölnyi kavicsok bélelik, vize oxigénben dús. A paduczóna alatt húzódó márnazónában is gyakori zsákmány, a Tisza-tó környékén viszont meglehetősen ritka az előbb említett feltételek hiánya miatt.

Teste megnyúlt, oldalról kissé lapított. Szája sajátos alakú: alulról nézve csak nagyon enyhén ívelt, szinte már egyenes vonalú, de ami még szembetűnőbb, hogy az alsó ajkát kemény és éles szaruképlet borítja. Ez a különleges étrendjével van összefüggésben. Ivadékkorban tápláléka a többi halhoz hasonlóan planktonikus eredetű, később azonban a kövek élőbevonatát – fonalas algák – fogyasztja, melyet vésőszerű alsó ajkával borotvál le onnan. Orra jellegzetesen meghosszabbodott, emiatt összetéveszthető a szilvaorrú keszeggel, ám annak szája alulról nézve U alakú, és az alsó ajka sem éles.

Ivarérettségét 2-4 éves korában éri el. Április-májusban csoportosan ívik a folyók sodrottabb szakaszain vagy a beömlő patakok torkolatánál. Ilyenkor testük kékes árnyalatú, mellúszójuk narancsvörös. A hímek fején nászkiütések jelennek meg. 10-40 ezer ikráját a nőstény a kavicsos aljzatra rakja, ahol azok megtapadnak.

A paduczónában gyakori halfaj, a márnazónában is sűrűn előfordul, még a dévérzóna felső szakaszán sem ritkaság, de az olyan lelassult szakaszon, amilyen a Tisza-tó területén húzódik, már csak elvétve találkozhatunk vele. Hasürege szokatlan módon fekete, innen erednek a „tintabélű” és „feketebélű” népies elnevezések. A különös látvány meglepi a tapasztalatlan embereket, és azt feltételezik, hogy a hal mérgezett vagy beteg. Erről természetesen szó sincs, bátran fogyasztható. Húsa szálkás, de jóízű.

Fotó: Sallai Zoltán