Hírek
2020.07.30. | Horgász Hírek
A kősüllő biológiája és horgászata 1. rész
Vass Endre
A kősüllő (Sander volgensis) a Tisza-tó egyik legnépszerűbb horgászhala. Ez a halfaj a sügérfélék családjába tartozik, a fogassüllő (Sander lucioperca) közeli rokona és a közép-európai országok közül Magyarországon él a legnagyobb állománya.
Bár Magyarországon gyakori fajnak mondható, elterjedési területe a Duna, Volga és Ural vízrendszerére korlátozódik, azaz a Fekete-tengerbe és a Kaszpi-tengerbe torkolló folyókra és az ezen a területen található állóvizekre. Nyugat-Európában nem fordul elő, elterjedésének a nyugati határa a Duna bécsi szakaszánál húzható meg. A kősüllő elsősorban a folyók alsó, lassúbb régióiban fordul elő, ugyanakkor érdekes módon az Al-Dunán (a folyó bulgáriai és romániai szakaszain) nagyon ritka. A Duna, Dráva, Mura, Tisza, Körösök, Hortobágy-Berettyó, Maros magyarországi szakaszain azonban általánosan elterjedt, ugyanúgy, mint a nagyobb tavainkban és egyéb tavakban, csatornákban, holtágakban.
A kősüllő elterjedése Magyarországon (forrás: Magyar Haltani Társaság)
A kősüllő megjelenésében leginkább a fogassüllőre hasonlít, bár a két faj átlagos és maximális mérete közt jelentős a különbség a fogassüllő javára, mégis, a két faj hasonló méretű példányait gyakran összetévesztik, így nagyon fontos megismerni a két rokon faj közti alapvető különbségeket, hiszen a két faj legkisebb kifogható mérete és tilalmi ideje is eltér.
Kontrasztos, élénk színezetű kősüllő ívás után
A kősüllő színezete általában élénkebb, kontrasztosabb, hangsúlyozottabb sötét csíkokkal, mint a süllőnél, ugyanakkor kizárólag a színre nem lehet hagyatkozni, mivel a kősüllők közt is gyakoriak az egészen halvány színezetű egyedek, sőt a foltok is szinte teljesen hiányozhatnak.
Halvány színezetű kősüllő (Koncz Dávid fogása)
A kősüllő és a süllő biztonságos megkülönböztetéséhez a két faj fejének és farok alatti úszójának az alapos vizsgálata alkalmas. A kősüllő feje kevésbé megnyúlt, szeme arányaiban nagyobb (a szem átmérője a fej hosszának 32–34%-a, míg a fogassüllőnél ez az arány 24–25%), szája kisebb. A kősüllő szájában nem találhatók a süllőre jellemző ebfogak, azaz az állkapocs és az állcsont elülső részén látható, szemfogszerű fogak, amelyek lényegesen nagyobbak a többi fognál. Bár a kősüllőnél ugyanezek a fogak egy egészen kismértékben kiemelkednek a többi közül (érdekes módon a kisebb, 15 cm alatti példányokon ez a kiemelkedés hangsúlyosabb), nincs akkora különbség, mint a süllő tekintélyes kapófogai esetében.
A süllő tekintélyes kapófogai és a kősüllő apró fogazata
Oldalnézetből fontos határozó bélyeg a szájzug szemhez viszonyított elhelyezkedése: a süllő nagy szájmérete miatt a szájzug határozottan túlnyúlik a szem hátsó vonalán, míg a kősüllő szájszeglete nem nyúlik túl a szeme középvonalán.
A süllő és a kősüllő szájszeglete
A farok alatti úszó is fontos határozóbélyeg: a kősüllő szemre is keskenyebb úszójában 9–10 osztott sugár található, míg a süllőnél szélesebb ez az úszó, 11–13 osztott sugárral.
A süllő és a kősüllő farok alatti úszója
A kősüllő kis termetű ragadozó, átlagos példányai 20–30 cm hosszúságúak, a magyar horgászrekord 3,2 kg. A 40 centiméternél nagyobb példányok már nagynak mondhatók.
Szaporodása
Növekedése lassú, ivarérettségét 3–4 éves korában éri el. Ívási ideje elhúzódó, márciustól június végéig, ez magyarázza a faj hosszú tilalmi idejét is: március 1-től június 30-ig áll oltalom alatt. Az ikrások több részletben rakják le ikráikat. A kősüllő ívását rövidebb vándorlás előzheti meg, amíg az ideális ívóterületeket felkeresik. Jellemzően sekélyebb, 1-2 m mélységű szakaszokon történik az ívása, ilyenkor nagyobb csoportokban gyülekeznek a megfelelő ívási aljzattal rendelkező mederrészeken. Az ikrákat homokos, kavicsos, köves mederfenéken készített kör alakú, sekély mélyedésekben rakják le, olykor pedig olyan helyeken, ahol vízbe nyúló gyökérzet található – elsősorban fűzfagyökér. A hordalékkal fedett gyökérzetet a hímek ívás előtt megtisztítják, majd az ívás párokba állva történik meg.
Az ivadékok fejlődése
A kősüllő nem őrzi az ivadékait, amelyek a víz hőmérsékletétől függően 2–3 nap alatt kelnek ki. Kikelés után gyertyázó mozgást végeznek, azaz függőlegesen felúsznak, majd aláhullanak. Ez a viselkedés teszi lehetővé, hogy a kősüllő ivadékai, a fogassüllőéhez hasonlóan, gyorsan, nagy területre tudnak eljutni a víz áramlásának köszönhetően. A kisméretű ivadékok kezdetben apró állati planktonnal, férgekkel táplálkoznak, majd néhány centiméteres méretet elérve apró halivadékot is fogyasztanak. A kősüllő ivadékaira kevésbé jellemző a kannibalizmus, mint a csuka vagy a fogassüllő esetében.
45 cm-es kősüllő a Tisza-tóról (Papp György fogása)
Táplálkozása
A kifejlett egyedek mindenekelőtt halakkal táplálkoznak. A halfajok tekintetében nem válogatnak, a legkönnyebben elérhető és zsákmányul ejthető halakat részesítik előnyben, abban a mérettartományban, amely a szájukba belefér. Fő táplálékaiként a gébféléket, a különböző keszegfélék ivadékait, a küszt és a saját kisebb fajtársait érdemes megemlíteni. Természetesen a vízben előforduló nagyobb testű gerincteleneket, rákokat, férgeket is elfogyasztja.
Környezeti igényei
A kősüllő a víz szennyezettségére és oxigéntartalmára érzékeny faj, a fogassüllőnél ugyanakkor kevésbé kényes e tekintetben. Kerüli a nagyon gyors áramlású és az erősen felmelegedő, vastag szerves iszappal borított, növényzettel sűrűn benőtt, alacsony oxigénkoncentrációjú vízrészeket. A Tisza-tavon elsősorban az élő Tisza-szakaszon, az öblítőcsatornákban és a műtárgyak közelében szeret tartózkodni, a leggyakrabban a fenék közelében. Előnyben részesíti a keményebb, iszapmentes mederrészeket, a kövezéseket, akadókat (víz alatti fák, bokrok, gyökerek). Kevésbé jellemző rá, hogy éjszaka a felszínközelben raboljon, mint fogas rokonára, de alkalmanként megfigyelhető ez a viselkedése is és ilyenkor rávág a vízoszlop felső rétegeiben vezetett wobblerekre is.
Fiatal és idősebb korában is kedveli a fajtársai társaságát, szinte mindig csapatokban lehet vele találkozni – innen is eredhet a népies bandár elnevezése.
A kősüllő ívási tilalommal, méret- és darabkorlátozással védett faj: fajlagos tilalma március 1-jétől június 30-ig tart, legkisebb kifogható mérete 30 cm (a farokúszó tövéig mérve), a naponta megtartható mennyiség pedig maximum 3 db.
Tartózkodási helyei
A kősüllő eredményes horgászatához nagyon fontos az életmódjának, a kedvelt tartózkodási helyeinek az ismerete és ezen információk alapján lehet rájuk találni. A felcsalizott horoggal – legyen szó műcsaliról vagy természetes csaliról – mindenképpen a fenék közelében célszerű próbálkozni. A Tisza-tavon mindenekelőtt olyan helyeken érdemes keresni őket, ahol áramló víz található és ez az áramló víz megtörik valamin, mederegyenetlenségeket, gödröket, töréseket hoz létre és a lágyabb iszapot kimosva, keményre alakítja a mederfeneket. Kézenfekvő, hogy ilyen helyeket elsősorban az élő folyón és az öblítőcsatornákon lehet találni, de a tározótérben is vannak olyan kisebb-nagyobb kiterjedésű területek, ahol állandónak mondható a vízáramlás és az ennek következtében kialakuló kemény, egyenetlen mederviszonyok.
A kősüllő horgászatának igazi színtere az élő Tisza-szakasz és az öblítőcsatornák, illetve ezek találkozási pontjai. Fontos megjegyezni, hogy a műtárgyak 50 méteres körzetében tilos mindennemű horgászat és ez a szabály a műtárgytól való horgonyzás, illetve a horgászfelszerelés bejuttatásának helyére is vonatkozik, tehát nem szabályos az sem, ha 50 méteren túl horgonyozva a végszereléket a műtárgytól számított 50 méteren belülre juttatja a horgász!
10 méternél mélyebben inkább ne!
A Tiszán a kősüllők nagyon kedvelik a part közelében levő, a víz által keményre mosott törésoldalakat, ahol gyakran egyéb akadók is előfordulhatnak. Ezeken a töréseken a napszaknak, fényviszonyoknak megfelelően fel-le mozognak, így érdemes a 3 méteres mélységtől kezdve akár 10 méterig végigkutatni a mederesést. A 10 méternél nagyobb mélységeket C&R horgászat esetén mindenképpen kerülni kell, mivel a süllőfélék zárt úszóhólyagja miatt az ilyen mélységből való felhúzásuk már károsodást okoz a halnak (ilyenkor nem képesek elég hamar megszabadulni az úszóhólyagjukban levő fölösleges gázoktól, és visszaengedve nem tudnak lemerülni. A túl nagy mélységet egyértelműen jelzi a kifogott kősüllők (és süllők) kidülledő szeme.
Amennyiben a hal elvitele a cél, 10 méternél nagyobb mélységben horgászva mindent el kell követni annak érdekében, hogy méreten aluli hal ne akadhasson horogra, (például a horog és a használt csali méretének növelésével) mivel ezek épségben való visszaengedése nem kivitelezhető. (A méreten aluli halat természetesen minden esetben vissza kell engedni!) Összességében süllőfélékre horgászva kerülendőek a 10 méternél nagyobb mélységek.
A nagy mélységből felhúzott kősüllő kidülledő szeme
A mederesésekre visszatérve, határozottabb törések a folyó kanyarulatainál, az öblítőcsatornák torkolatainál és olyan helyeken alakulhatnak ki, ahol a víz folyása meggyorsul, vagy az iránya megváltozik. A Tisza duzzasztás előtti szabályozásából számos keresztgát maradt meg, amelyek egykor a folyó partjáról nyúltak be a mederbe, most azonban a duzzasztott víz mélyén helyezkednek el. Ezek a kövezések megváltoztatják a víz áramlásának irányát és sebességét, mögöttük sok helyen mély gödrök alakultak ki, úgyhogy ezek is jó haltartó helyeknek bizonyulnak, amit mindenképpen érdemes felkeresni a kősüllőzőknek.
A meder közepén ritkábban lehet a kősüllőkkel találkozni, elsősorban inkább a téli időszakban, de ott is lehetnek olyan gödrök, mederegyenetlenségek, ahol a melegebb vízben is megtalálhatók.