Hírek

2021.03.30. | Horgász Hírek

Békéshalakra, melegedő, sekély vizeken

Farkas László írása

Az idei tavasz megint picit rendhagyóra sikerült, ugyanis a szokásos feltöltést előrehozta egy tél végi-kora tavaszi árhullám. Ez ok miatt és a hűvös márciusnak köszönhetően a szélvizek a szokásosnál kicsit lassabban melegszenek, ami okozott némi fejtörést és pár eseményekben szerényebb pecát az elmúlt hetekben, de mostanra már megjelentek a halak a sekély részeken is, ahol egy kis szerencsével és némi felkészültséggel szép terítéket lehet összehozni keszegekből-kárászokból.

Ahogy azt a bevezetőben említettem vakarhatta a tarkóját az, aki az elmúlt hetekben halat szeretett volna fogni. Rapszodikus volt a sporttársaink kapókedve, a nullás napokat néha eseménydús alkalmak követték. Aki az egyik napon unottan bámulta a mozdulatlan feederspiccen lengedező pókfonalakat, az a következő napon akár tele is foghatta a szákot ugyanott. A halak hol a mélyebb, hol a sekélyebb részeken voltak aktívabbak, nehéz volt fogást találni a Tiszán.
De ahogy annak a természet törvényei szerint lennie kell, a nappalok hosszabbodnak és egyre melegebbek, így a halak többsége is a kiöntésekre igyekszik, hallgatva az ösztöneire.

Mi is erre az ösztönünkre hagyatkoztunk, amikor Sanyi barátommal nekivágtunk a Poroszlói medencének. Ahol tavaly ilyenkor még csak 50-60 centis vízben foguk a halakat, ugyan ott most méter körüli „mélység” fogadott. Kicsit bizonytalankodtunk, mert húsz feletti szelet mondott, ami a nyílt vízen már túl sok, de a reggeli szélcsend miatt végül úgy döntöttünk beállunk a kedvenc helyünkre, aztán majd napközben meglátjuk hová mozduljunk.
A nap jól indult. Bekevertük az epres etetőanyagot, felcsaliztunk, bedobáltunk, koccintottunk és kényelembe helyeztük magunkat.

Majd cirka tíz perc után szákoltuk is az első halat. Egy szép egészséges ponty volt, nem túl nagy, de bármekkora is lehetett volna, az év első halának hagyományosan jár a szabadság.

Aztán Suncás is beindult! Jöttek mindkettőnknek a szép kárászok, keszegek, gyűlt a tavaszi halsütésre az alapanyag. Persze ez a leánykoncér a fotó után gyorsan visszakerült.

A szél közben- ahogy arra számítottunk is- egyre határozottabban kérte, hogy hagyjuk el a bevált pozíciónkat. A széllökések zavaróak voltak, de valahogy mindig megszelídült mikor már kezdett belőle elegünk lenni. Ahogy Suncás fogalmazott „a nap folyamán többször elérte az egészségügyi határértéket”.

De ahogy felerősödött a szél, úgy billent egyre jobban a barátom felé a mérleg. Pedig, miután neki elfogyott a bekevert etetőanyaga, már mindketten ugyan azt használtunk, sőt a csalizásunk is szinte teljesen azonos volt.
Ilyenkor persze agyal az ember, mi lehet mégis a különbség? Mindig azzal szívják a barátok a vérem, hogy nem veszem komolyan ezt a békéses vonalat, mert csak a pergetésen jár az eszem. Na, jelentem, idénre finomítottam az előkén és a method kosaram is (de csak mert a nagyobbik beszakadt) lecseréltem egy könnyebb, 30 grammosra. A horgom is egészen kicsi, amit még a durung, suta ujjaimmal éppen meg tudok kötni. De csak megvan a szokásos különbség.
Sanyit kérdezem mi a titok, elmondja:
„Lacás! Három csontit kell feltenni, de nem mindegy a sorrend! Először simán feltűzöd az elsőt. De itt jön a trükk! Másodiknak a harmadikat tűzöd és csak harmadjára a másodikat!”
Jót nevet. Persze én is. Kösz Csoki, sokat segítettél! – mondaná Kakszi Lajos az Üvegtigris pultjából.

Az igazság az, hogy ebben a szélben pont nem a finomítás volt a nyerő. A kis 20g-os cseppkosaramat és a 30-as method kosaramat, a damilba kapó szél és a billegő csónak szépen elrángatta az etetőanyagtól. Megfeszíteni nem igazán tudtam, a hasas zsinóron a kapások érzékelése meg nem volt éppen száz százalékos. Ellenben Sanyi 60g-os kosara úgy állt a mederben, ahogy kellett. Persze egy-egy jobb kárász azért határozottan odahúzott, így néha én is fáraszthattam.

Mire a problémát fel- és beismertem már késő volt. Mivel minimál cuccal járok az ilyen pecákra és a békéshalas tárolóm mindössze a lányom megunt Pocahontas-os uzsonnás doboza, így nagyobb kosár híján megfordultam és elkezdtem hátszéllel dobálni. (Sanyi felajánlotta, hogy ad nagyobbat, de utálok a csónakban szerelni)
Ezzel a váltással már eggyel jobb volt a dolog: a hullám nem feküdt rá a damilra és a szél sem zavart annyira. Több kapást láttam, de Sanyit utolérni már lehetetlen lett volna.

Végül hoztuk a megszokott békéses arányt, szóval mind mindig, most is alulmaradtam:
A megszákolt kb. 10 kiló hal 80%-át Sanyi húzta be.
A kárászok és pár sütnivaló keszeg utazott végül haza, a többiek meg hadd rettegjenek a szélcsendesebb napoktól, amikor nekem is több esélyem lesz. Vagy inkább kicsit felkészültebben induljak az ilyen tavaszi pecákra? Nem is tudom. Én így is nagyon jól éreztem magam, jó volt végre kint még akkor is, ha nem én voltam a főszereplő.
Na meg kicsivel több, mint két hét múlva véget ér a csukatilalom, onnantól úgyis ők lesznek a fókuszban számomra. És remélem a harcsák sem kerülnek majd el.