Hírek

2021.08.31. | Horgász Hírek

Őszi csukaszezon – ráhangolódás

Farkas László írása

Ahogy közeledik az ősz, úgy viszket egyre jobban a tenyerem, hogy újra akcióba küldjem a csukapergető szettemet. A tapasztalat azt mutatja, hogy szeptember közepe-vége felé már jó eséllyel el lehet csípni pár szebb példányt, de az idén meglepően korán beköszönő ősz miatt képtelen lettem volna tovább várni.

Hívtam Pistát és a nejem is, majd rövid egyeztetés után mindkét helyről megkaptam a zöld zászlót!
Persze időmilliomos továbbra sem lett egyikünk sem, de egy félnapos peca is jobb, mint egy egész napos glettelés.
Még aznap este átnéztem a tavasszal szögre akasztott csukás motyót, majd bepakoltam a kocsiba, a kenut felkötöttem a kocsi tetejére és nyugodtan dőltem le az ágyba.
Kicsit nehezen ment az ébredés. Igaz, hogy valamivel négy után már kocsiban ültem, de így is elkéstem a megbeszélt 4:40-es találkát. Aztán a következő pofont a motor adta.
A kenun használt kis Yama a tavaszi felújítás óta be sem volt indítva, pedig nem ártott volna. A nap már kikacsintott a láthatáron mikor én még mindig a motort rángattam. Feladtuk végül. Motor le, kocsiba tesz, evezők kézbe.
Bő negyven percet lapátoltunk a célállomásig. Összesen már egy bő óra ment el a drága pecaidőből. A nap már javában fent, a legjobb időszakon túl vagyunk. Szerencsére borongós maradt az idő, ez adott kis esélyt.
Ahogy beértünk, körültekintve a területen láttunk csak igazán mekkora fába vágja a fejszéjét aki augusztusban próbálja a csukákat megfogni a tározón. Ahol nem a sulyom volt az úr, ott a töklevél. Ahol pedig messziről úgy tűnt nyílt a víz, ott közelebb érve a tócsagaz húzta keresztül a számításainkat. Úgy tűnt el a látszólag nyílt víz, mint a délibáb az Alföldön.

Persze azért nagyjából tudtunk mire nevezünk be, így egész hadseregnyi béka, WTD és offset kreálmány volt az útitársunk. Ezekkel is kezdtük a pecát. A kezdeti láz csak úgy reptette velünk a csalikat ide-oda! Időnként persze szentségeltünk a növények miatt, de azért továbbra is hittel dobáltunk, pedig fél óra is eltelt akció nélkül a kezdetek óta.
Egy olyan részre értünk, ahol valami oknál fogva sokkal ritkább volt a a növényzet. Akkor még nem tudtuk, hogy az egyetlen ilyen tisztása lesz ez a célvíznek, pedig ez sem volt sokkal több harminc négyzetméternél…
Gondolok egyet, felteszek egy körforgót és lendítem. A száraz bojtja miatt se nem pontosan, se nem távolra pottyan. Kitartom oldalra a botot, hogy el tudjam húzni elakadás nélkül a töklevél mellett, amikor kb. két tekerés után irgalmatlan erejű rávágást kapok! Olyan igazi csukásat! A szívem is berobban mellé. A fék viszonylag feszesen, de csak észszerű határok között: a zsinórom elég öregecske és az átmérője sem erre a fedett vízre van belőve. De ez van. A finomtechnikai részét mindig is inkább a profikra hagytam.
Szóval tartom ahogy tudom de így is beront a csuka szinte minden elérhető dolog alá. Persze valahogy mindig szerencsém van és sikerül kifordítani. Közeledik, akkor látom milyen gyönyörű hal!
Nem is tudom indítottam-e valaha ilyen csukával a szezont! Aztán a kenu mellé kerül végre, úgy tűnik kikészült az erejével.

Az évek alatt a sokszázadik csukát fogom, de egy kezemen meg tudom számolni hányszor sérültem meg közben. Na, most újra sikerült! Kapkodva nyúlok a kopoltyúja alá, rúg egyet és azonnal elmetszi az ujjam! Nem mélyen, de tudjuk mire képes a csukafog. Hajlamos akár egy órán át is vérezni a seb. Kedvet persze nem szeg, az élmény az enyém és ő is revansot vett a sérelmeiért, mielőtt elúszik ez a teljes hosszában 89 centiméteres hibátlan szépség.

Pista azonnal gyógyszerrel kínál.

A hal persze nagy ramazúrit csinált, muszáj odébbállni, de a továbbiakban valahogy nem találjuk a fogást az augusztusi csukákon. Bár felspannolva, nagy önbizalommal folytatjuk a pecát, de közben a ború is egyre inkább derűre vált, ami nekünk nagyon nem jó. Óvatosan evezve ugyan látjuk a megugró halak helyét: pezsegve jön fel a hínárból a buborék, de a csukákat nem látjuk. Szóval a nagy fényben be vannak feküdve a növényzetbe és ma eszük ágában sincs onnan kifordulni a felszínen vezetett csalikért.
A hínártornyok között vannak ugyan völgyek, ahová Pista próbálja beejtegetni a támolygót, de ezek a völgyek csak egészen közelről látszanak, és a kút-tiszta vízben egy billegő kenuból, két személlyel ezeket kis távolságból eredményesen meghorgászni nagyon nehéz.
Becsületünkre legyen mondva kitartottunk a megbeszélt délután egy óráig, de az utolsó órákban már nem a hit, hanem csak a víz szeretete és a legutóbbi találkozásunk óta felhalmozódott sztorik elmesélése-meghallgatása tartott ott minket.

Kifelé újabb hosszú evezés következett. Pár balinrablással ugyan csalogatna vissza minket a Tisza, de nem állunk meg! Gyerekkorunkban megtanultuk, hogy akit eltántorítanak a feladatától az sóbálvánnyá változik. Akkor meg aztán végleg elúszna az esélyem, hogy be tudjam fejezni a házfelújítást az igazi csukaszezonra.