Hírek

2021.10.25. | Horgász Hírek

Mindegy, csak rángassuk

Farkas László írása

Fura a cím, de rögtön megmagyarázom. Lemegyünk, dobáljuk a csukát és nem eszik. Húzzuk az összes megszokott, jól bevált csalit és nem bírunk halat fogni. Aztán jön a cserélgetés, a variálás: tempóváltás, színek próbálgatása, a vízoszlop rétegeinek átfésülése és egyszer csak megtörik a jég! Jerk! Vízfelszínen és kicsivel alatta. Aznap ez volt a nyerő. De nem az a lényeg, hogy épp aznap mivel lehetett kapásra bírni őket, hanem hogy nem feltétlenül kell feladni akkor sem, ha nagyon nincs étvágyánál a csuka.

Hajnal 4:40, ébreszt a telefon. Nem kell sokat noszogatni, hogy kimásszak az ágyból, 20 perc múlva menetkészen állok az előző este felpakolt kocsi mellett. A találkozót 5:45-re beszéltük meg, bőven odaérnék, de fel sem fogtam, hogy szerda van és hat óra előtt a munkába igyekvő forgalom keresztülhúzhatja a számításaimat. Rögtön a város elején ki is fogok két notórius lassú-hajtót, egymás mellett haladnak végig Eger kétsávos útján 35-40km/h közötti sebességgel, mögöttük legalább 20 autó feltorlódva. Ezek egyike vagyok én. A zöldhullámot sem vagyunk képesek tartani, rendre megfog valamelyik lámpa. A Mezőkövesd-Eger közötti egyenesben kis híján megöl egy autós a meggondolatlan előzésével, a padkára hajtva tudom csak elkerülni a balesetet.
Bő tíz perc késéssel érkezem a helyszínre, feldúltan. Bocsánatkérés, átpakolás. Egerlövő teljes káosz, az út felbontva, hányaveti módon helyreállítva, defektet kapok. Kerékcsere.

Végre a vízhez érünk, de már karcolja a nap a horizontot.

Már közel egy óra késésben vagyunk.
Futva pakolunk a kenuba, rántom a motort, nem indul. Frissen lett szervizelve, mennie kell. Vagy tíz percet rángatom, mire felkapja végre a naftát és elindulhatunk. Ezek után már valami jónak is kell történnie.
Így jött össze, hogy hiába kelek én fel 4:40-kor, ha nyolckor csobban az első dobás. Aztán a második, a harmadik és a százharmadik. Fejvakarás következik, próbáljuk összerakni a miérteket. A hal ott van, ahol horgászunk, ebben biztosak vagyunk, így a legfőbb bizonytalansági tényezőt ki is zárhatjuk.
Pista fejti meg előbb a rejtvényt. Egy nagyon lassan süllyedő, így lassan is vezethető, szinte a felszín alatt húzható jerk csalival megfogja a nap első halát, jó magasra téve ezzel a lécet: 84cm!
A szájszéles akadás ellenére nem rázta le magát a gyors multis pálcáról. A különleges pöttyös szépség türelmesen kivárta a visszaengedését, majd vizet érve sem sietett sehová.

Beváltok én is ugyanarra a típusra egy kicsivel sötétebb árnyalatban, de nekem nem áll rá a kezem, sokszor csak a gazt húzom vele. Barátom továbbra is a különböző jerkekkel operál, de én fél óra után átváltok felszínire.

Kis kitérő:

Pár éve egy útba eső mezőkövesdi horgászboltban álltunk meg, mikor a polcon egy csomagolás nélküli ezüst színű noname WTD-t pillantott meg Pista. Az oldalára fekete alkoholos filccel felírva az ára, így: 350.-
Ennyiért akkor is jó, ha kulcstartó lesz belőle, meg is vette. Még aznap fel lett avatva egy bábolnai balinnal, amit sok-sok csuka követett egy Hernád melletti vizen. Ezen felbuzdulva egy wobblerkészítőnek el lett küldve az alaptípus kopizásra, aki két replikát készített el belőle. Ebből kaptam ajándékba meg az egyik példányt és került bevetésre a történetem napján is.

A felszíni csalikat általában egy könnyű, kötött fluoro előkével húzom, hogy ne rontsa el a csalik súlypontját, de ezúttal lusta voltam előkét cserélni és egy krimpelt típussal dobtam. A csali ezáltal nem a szokásos kiugró mozgást hozta, hanem a felszín alá éppen elmerülve siklóéhoz hasonló kígyózó mozgással közeledett. Illetve közeledett volna, ha nem cuppantja le azonnal egy csuka. Nem volt hatalmas, de a kis csalit így is torkig leszívta. DSC_6735
Nem sokkal ezt követően egy kapás nélküli ráúszás és egy mellévágás bizonyította, hogy az irány jó. Pista is bevált WTD-re, de egy komolyabb méretű, csörgős Reaper-re. Akaszt is egy halat, de annyira szájszéles volt, hogy a kenu mellett leakad. Ez után egy óra telik el hal nélkül, de nem akciómentesen! Ha a legfontosabb jó tulajdonságát kéne meghatározni a felszíni csaliknak, akkor egyértelműen azt domborítanám ki, hogy segít folyamatosan fenntartani az ember önbizalmát és motivációját. Ugyanis amíg a felszín alá nem látunk be és nem érzékeljük mennyi kikövetésünk és mellévágásunk volt, addig a felszínen mindez nagyszerűen látható. És hiába telik el egy óra eredménytelenül, akkor is érezzük, hogy jó irány a lassú tempójú rángatás, mivel több elhaló tolóhullám, tétova mellévágás kíséri a pecát, akasztott hal nélkül. Egyszóval jó móka!
Telik az idő és a magát megmutató, de akasztásra nem került csukákat a létező összes módszerrel és csalival megpróbálom felbosszantani, de ez egy ilyen nap. Egyszerűen nem eszik. Tizenegy is elmúlik, mire elkapok újra egy csukaifjoncot egy hófehér, szintén egyedi készítésű Péczi-féle felszíni csalival.
A hal valami fantasztikusan szép, az elmúlt évek halai közül számomra egyértelműen a legszebb mintájú. Sajnos a kép nem sikerült túl jól, de talán visszaad valamit a látványból.

Sokszor van úgy, hogy a hajnali/reggeli időszakban megfogjuk magunkat majd órákat dobunk egy-egy halért és vágyunk egy egyenletesebb eloszlásra. Na, ezen a napon eddig megkaptuk ezt is.
De dél körül varázsütésre eltűnik a fejünk felől a felhőpaplan és kisüt a nap. Egyelőre szélcsendben.
Valószínűleg ez a változás mozgathatta meg ideiglenesen a halakat és erre Pista reagált jobban. Míg én a felszíni csalikkal felpiszkált csukák után kutatok, Pista mesterhármast húz be a neve mellé. Kettőt jerk-kel, de a legszebbet a Reaper-rel. Az első kettőt még a felhők feloszlásának határán, de a harmadikat már verőfényes napsütésben a WTD-vel.

A tükör víz és a napsütés kissé határozottabbá tette a halakat, gyorsan visszazárkózom én is két felszíni akcióval. Persze most sem a nyelőcsőből kell kioperálni a csalikat, van amit el is vesztek annyira szájszéles, de legalább már akad.
Aztán a szél feltámad, barátom visszavált a jerk-ekre, okosan tette. Újabb hala van.

Hiába van több akcióm, mint neki, az eredményesebb mégis ő. A délután kissé csendesen telik, de az esti fényváltásban még van egy nagy roham, ami óriási élmény volt úgy is, hogy csak egy halat adott!
Mivel egész nap nem volt egyetlen frekventált terület sem, semmivel nem működött jobban a sekély a mélytől, a sulymos a hínarastól, vagy a tököstől, úgy döntöttünk megnézzük azt az öblöt is, ahol soha nem fogunk semmit. Úgy egyezünk meg, hogy csak befújatjuk magunkat a széllel és ha nem jó, pár dobás után otthagyjuk. Amiért mégis a nemszeretem részt is meg akartuk nézni, az Dorkó Gergő „ráfújt oldal” elmélete. Értsük ezalatt, hogy azt a partot, amit ver a hullám előszeretettel látogatják meg a kishalak, így a ragadozókat is bevonzzák.
Első dobásra, épphogy megindítom a bevontatást, púpozódik a víz a csali mögött, de nem üti le. Kicsi ütemtévesztést beleteszek, hátha kiváltja az ingert, meg is jön a kapás, de mellécsíp. Ilyenkor fő a türelem, látványra bevágni nem szabad csakis a „súlyra”. Nem is teszem, húzom tovább, de felgyorsítva, hiszen nekem most ijedten kéne menekülnöm a természet törvénye szerint. Rá is fordul újra, le is veszi, elindul vele oldalra, bevágok, de kipattan a csali a vízből. Foghegyes. Ilyen volt egész nap. A megszúrt halat nagyon ritkán lehet újra megfogni, főleg ilyen napon, így másik irányba dobok. Onnan is kapom az érdeklődőt! Jön a tolóhullám, melléüt, majd újra elhibázza! Harmadik nekifutásra viszont már nem ront és megakad végre. Persze ez is csak éppen. Közben Pistának a jerk-re nincs akció. Vagy csak nem érzékeljük?
A halat elengedem, dobok egy újabb szöget, hihetetlen, de ezért is jön a csuka a gyékény tövéről. A tolóhullám egyre magasabb, pattanásig feszült figyelemmel várom a pillanatot, mikor a csali előtt pár centire kiugrik egy ötvenes forma a vízből és egy tökéletes delfinszaltóval tovaúszik. Jót derülünk és azon gondolkodunk vajon elhibázta-e, vagy az utolsó pillanatban rájött, hogy átverés van folyamatban és tudatos volt a mozdulat? A következő dobás után megegyeztünk, hogy az elbénázás lehetett az ok, mivel megint betámad és ezúttal is elhibázza. Pista rádobja a lassú jerk-jét a felspannolt halra és a víz alatt már pontosabban támad és éppenhogy, de ül is a horog.

Nos, így ért véget a peca, szépen elosztva azt a tizenegy csukát egész napra és kettőnk között is.

Nagyon ritkán cserélek ennyi csalit mint aznap, még ritkábban fordul elő, hogy a folyamatos csalicsere mellett is, szinte csak egy típussal fogom a halaimat. A WTD-vel kimozgatott csukákra több szögből, tempóban és csalival próbáltam dobni, de az esti fényváltást leszámítva nem tudtam őket semmi mással újra felpiszkálni.

Csak a rángatás és a kihagyott ütemek, megállítások tudták ma becsapni a csukákat.
Tanulságos és élvezetes nap volt. Kívánom ugyanezt másoknak is. De csak kellő önmérséklet mellett, vigyázva a környezetünkre. Mert a barátunk a Tisza tó!