Hírek

2023. január 16.
Ökológiai célú szelektív halászat a Tisza-tavon 2022-ben

Az őshonos halfajokra élőhely- és táplálékkonkurenciát jelentő idegenhonos busa és törpeharcsa állományszabályozásának már a nyolcadik szezonja ért véget 2022 decemberében. A 2021-eshez képest mindkét célhal esetében nőtt a zsákmány mennyisége.

A busa-fajok fogása kevésbé mutat szezonális mintázatot, mint a törpeharcsáé. Előbbi szinte egész évben eredményesen fogható. A téli, tavaszi és őszi hónapokban elsősorban a Tiszán, nyáron pedig a tározótér alkalmas vízterületein is. Ezzel együtt a közzétett adatokon látható, hogy a leginkább májusban és októberben eredményes a halászatuk. A törpeharcsa sokkal inkább szezonális portéka. A kisebb, tavaszi fogási csúcsot nyáron csekélyebb zsákmány követi, majd ősszel mennyisége emelkedni kezd. Halászatuk novemberben éri el a tetőpontját,. amikor is a vízszintcsökkentés hatására vándorlásnak induló törpeharcsák az útjukba helyzett varsákkal hatékonyan gyéríthetők.

Összegezve a tavalyi eredményeket láthatjuk, hogy a hét szerződéses halász a busa-fajokból 26.740 kg-ot fogott, ami 9.300 kg-mal több, mint egy évvel korábban. A törpeharcsa vonatkozásában szintén emelkedett a kifogott mennyiség. A Tisza-tóban tavaly 28.798 kg törpeharcsával kevesebb fogyasztotta a táplálékot, ez több mint 6.100 kg-mal haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget. A munka idén folytatódik, jelenleg a szerződések megkötése és az engedélyek kiadása zajlik.