Hírek

Több oka van annak, hogy tökéletes lett az évkezdés. Kétszer is lejutottam a gyerekekkel horgászni, időben elkészült a csónak és szenzációsra sikerült a sólyázás utáni peca, illetve a Húsvét hétfő éjjel érkezett front alaposan beindította a harcsák étvágyát! Na, de haladjunk sorban!

Az első strandon eltöltött horgásznap sikerein felbuzdulva kicsit kiszélesítettük a rendezvényt és két barátom is csatlakozott a gyerekekkel a második felvonáshoz, sőt, később egy kedves család is csatlakozott, akik további öt gyerekkel emelték a rendezvény fényét! Így, velük összesen tizenkét gyerek volt a parton, öröm volt nézni. Nem beszélve arról, hogy egész nap „offline” élvezték az életet, ismerkedtek a környezetükkel, pecáztak és nagyokat játszottak. Az idő ugyan nem volt nyárias, de köszönhetően a körülményeknek, a széles, jól belátható homokos placcnak (ami szülőként fontos tényező) a közeli játszótereknek és a horgászatnak egész napra volt elfoglaltság.

Na, de beszéljenek a képek:

A következő hét végére viszont az év első csónakos pecáját terveztük Suncás barátommal.

A csónakunkon idénre sok felújítási munka összegyűlt, aminek a jelentős hányadát Sanya vállalta magára és tökéletes munkát végzett! Ennek köszönhetően a hosszú hétvége szombatján végre levihettük a kikötőbe a csónakot.
Elég erős déli szelet jósoltak a meteorológusok, de úgy beszéltük meg, hogy amíg meg tudunk állni a nyílt vízen addig egy laposon fogunk keresőhorgászattal operálni, aztán ha annyira megerősödik a szél, majd a délelőtt tapasztaltak alapján döntünk a folytatás helyszínéről.
A szél viszont egészen délután kettőig nem hogy nem volt erős, de szinte tökéletes szélcsendben pecázhattunk. A reggel kicsit nehezen indult be, kb. ennyi esély volt kényelmesen, láblógatva élvezni a tavaszi napsugarakat.

Aztán beindult a verkli!

A Tisza tó szinte teljes keszegfaja képviseltette magát a csónakban, a legkisebbektől a kapitális méretekig számomra pedig az i-re a pontot egy szép tükrös tette fel.

Suncás mesternél is volt esemény bőven, a bőven kiló feletti kárász után a legnagyobb riadalmat végül a keszeges cuccát megtépő testesebb potyka okozta.
Erről a horgásznapról végül nem sok kép született, mert szinte lehetetlen volt két bottal horgászni, annyira evett a hal. Eszembe sem jutott a gépért kapkodni. Élveztük a pecát és jól elfáradtunk.
Egy kis technikai érdekesség: a method, ahogy az elmúlt két pecán, most sem volt igazán nyerő, a hosszúelőkés végszerelék viszont ontotta a halat.

A délután erőre kapó széltől és mert alaposan kimerültünk már a horgászatban végül áthúzódtunk egy szélárnyékos helyre, hátha a friss területen kevésbé lesz intenzív a horgászat és talán a pontyok is odaférnek a horoghoz a keszegrajtól.
Egy olyan helyet választottunk, ahol a szél hatására erősebb áramlás szokott kialakulni és nagyon jól tettük!
Pár keszeg után Suncás odaszúrt egy maszatoló kapásnak, de mintha betonba ütött volna!
A beton aztán pillanatok alatt átalakult gőzmozdonnyá és száguldásba kezdett, szerencsére a nyílt víz felé. Aztán elfordult a hal balra így a csónak és a potyka közé immáron egy gyékénysáv került. A 20-as főzsinórral innen megfordítani lehetetlen vállalkozásnak tűnt, így elkezdtem felszedni a botokat, karókat és uzsgyi a hal után!
Mire utolértük, jó 150 méterre távolodtunk el az eredeti helyünktől. Türelmesen fárasztotta Sanya a jó halat, párszor megpróbált ráemelni, hogy végre meglássuk, de csak nem akarta megmutatni magát. Persze a rutin és az idő a barátomnak dolgozott, így hamarosan szákoltuk, mértük és szabadon engedtük. A modell adatai: 62cm, 8,10kg.

Ugyan visszaálltunk még az eredeti helyünkre, de a nap is lekapott minket, el is fáradtunk alaposan és este nyolcra ígértem a hazaérkezés a családhoz, így hat után pakolni kezdtünk, pedig ekkor már annyira evett a hal, hogy kézben tartott egy bottal tudtunk csak pecázni.
Tökéletes nap volt!

Aztán elérkezett a locsolkodó nap.

Napok óta forrt bennem a gondolat, hogy a nagy meleg után, nagy széllel érkező hidegfront talán megmozgathatja majd a harcsákat. Húsvét reggelén újra ránéztem az előrejelzésre, éjfélre mondja a frontbetörést. Tökéletes. A rokonok, barátok előtt kellett egy kicsit magyarázkodni, hogy tőlem szokatlanul miért utasítom vissza a locsolkodó pálinkát, de ekkor már tudtam, hogy az éjjelt csónakban kell töltenem!
Az indulás persze háttérbe szorul az ünnep mögött, így végül teljes sötétségben indultam a kikötőből. A déli szél ekkor már nagyon élénken fújt, emiatt szinte csak alapjáraton tudtam haladni a hullámok hátán a kiszemelt hely felé.
A várható viharos nyugati szélre való tekintettel választottam a helyet és mire bedobáltam a fekvőstupekeket és felállítottam a csónakra a sátrat, fél tíz volt. Jobb később, mint soha.
A víz nagyon élt! A békések szedegettek a víztetőről és a pontyok időről-időre nagy hasasokkal törték meg a vöröshasú unkák és a kecskebékák nászmoraját.
A harcsa viszont nem pukkantott.

Tíz percenként néztem a hátam mögé, mikor érkezik már a front, de csak nem akart. A telefonon megnéztem a honlapot, az éjféli frontbetörést hajnal kettőre helyesbítették. Szóval lesz reggelig három-négy órám, amikor bejöhet a hari.
Fél egyig bírtam a botok mögött ülni, ekkor behúzódtam a sátorba és elaludtam. Fél kettőkor szólalt meg a sokunk számára legkedvesebb ébresztőhang, a fék hangja!
Másodpercek alatt már kézben volt a bot, ráfogtam a dobra és határozottan bevágtam. Ült! A féket beállítottam, a halam közben kérte a zsinórt én pedig vigyorogva kezdtem a fárasztást. Körülnéztem a csónakban és a csónak körül. Minden a helyén, a kesztyű, a szőnyegvédő fólia kikészítve és a front is megérkezett. Ahogy a harcsás nagykönyvben meg van írva! Egészen, míg a csónak mellé ért a hal, azt tippeltem, hogy 5-6 kiló körül lesz, de ahogy közel ért, akkor kezdődött a buli! Gyorsan leszaladt vagy tíz méter zsinórral és tuskót talált. Egy-két percig ment a huzavona, de kapott lazát, kijött. Aztán megint elakadt valamiben, de ez is megoldódott.
A kiemelés simán ment. Ahogy elfeküdt a nejlonon akkor már láttam, hogy alaposan alátippeltem a fárasztás elején. A mérleg ugyanis 15,70kg-t mutatott! Lehet-e ettől jobban kezdeni? Az első harcsás éjjelem volt idén. Magamban vagyok, a kép nem sikerül jól.

Ekkor vettem észre, mi volt a második elakadás oka: egy beszakadt zsinórt szedett fel a halam, szerencsére a 40-es fonottal sikerült ezen is úrrá lenni.
Az éjszakának persze nincs még vége, így újra felcsaliztam. Nem használtam segédbotot, csak a csónak mellé dobtam, nem volt messzebb, mint nyolc méter.
A szél ekkora már viharosra erősödött, ami szélárnyékos hely ide-oda, annyira lökdöste a csónakot a kiszúrókaróhoz és annyira csapkodta a sátorponyvát, hogy a visszaalvás nagyon nehezen ment. Persze ne fogjak mindent a szélre, ilyenkor a fogás okozta adrenalinfröccs is éberen tartja a horgászt hosszú időn keresztül. Forgolódok sokat, mély alvás szóba sem jöhet. A széltől és a ponyvát csapkodó esőtől csak azokat a harcsapukkanásokat hallom, amik elég közel sülnek el, volt jó pár. Aztán a legkomolyabb durranásra azonnal felugrok! Annyira közel volt a csónakhoz, hogy biztos vagyok benne, hogy a nemrég visszadobott szereléken felkínált halamat szippantotta le a harcsa! Mire a bothoz érek, már szól a fék, de mire felkapom a botot, el is csendesedik minden. Tudom ez mit jelent. A csend olyan lett a szívemben, hogy még a fákat ropogtató viharos szelet és a fejemen kopogó esőt sem hallom. Meg a féket sem.
Óvatosan ráemelek, hátha. De persze nem. Pedig az a durranás! Öblös volt, na!

Kiveszem, újra csalizok, újra dobok, de már rövidesen virrad, az esélyek csökkennek. Visszaaludni már nem tudok. A harcsák aktivitása csökken, kelet felől utat tör magának a fény. Összepakolok.
A hazautam istenkísértés, cikk-cakkban próbálok a méteres hullámokon átvergődni. A máskor öt perces utat most fél óra alatt teszem meg, aztán nyugodtabb vízre érek és végül kikötök.
Három alkalom, három különböző cél és három tökéletes végeredmény!

Kell ettől több egy szezonkezdéshez?