Hírek

ÁLTALÁNOS HÍREK

2026. szeptember 1.
Bemutatkozik a Tisza-tavi Kirendeltség új vezetője

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2026. augusztus 15-től Dr. Ferincz Árpád megbízott kirendeltségvezetőként irányítja a MOHOSZ Tisza-tavi Kirendeltségét.

Az új vezető az alábbi bemutatkozásban foglalja össze szakmai pályafutását, a halakhoz és a horgászathoz fűződő kapcsolatát, valamint azt a szakmai szemléletet, amely munkáját a Tisza-tónál is meghatározza.

Ferincz Árpád négyéves korában kezdett horgászni, majd ezen korai időszakban a Desedán, a “Fonyódi-árkon” és a Balatonon szerzett élményei után egy napon arra ébredt, hogy “márpedig belőle halbiológus lesz”.
Ezen elképzelését a családban körülbelül akkor kezdték komolyan venni, amikor 2010-ben biológusként végzett az ELTE-TTK-n. A tudományos fokozat megszerzéséhez szükséges kutatásait Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben és a Pannon Egyetemen végezte. A PhD. megszerzése (2014) után a gödöllői Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékére került, ahol több hazai és EU-s kutatási pályázat sikeres koordinálása után a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 2021-es megalakulásakor felkérést kapott a Természetesvízi Halökológiai Tanszék megalapítására és vezetésére.
A kutatói munka során elsősorban a halgzadálkodással és a halak ökológiájával kapcsolatos gyakorlati kérdések foglalkoztatták (süllőfészkek hatékonysága, inváziós fajok elterjedését szabályozó tényezők, gyógyszerhatóanyag-maradványok hatása a halakra), így az akadémiai szférából távozva 2025-ben szaktanácsadóként csatlakozott a MOHOSZ kötelékéhez.
Szakmai munkásságát az alábbi főbb eredmények jellemzik: 300 tudományos közlemény, közöttük a Magyar Halkönyv szerkesztése, két használati mintaoltalmi bejegyzés, számos felkért előadás hazai és nemzetközi konferenciákon. Problémamegoldás-orientált szakember, aki elsődlegesen a megfelelő módszertannal gyűjtött adatok alapján igyekszik véleményt formálni, illetve a horgászérdekek mellett mindig törekszik az ökológiai szempontból fenntartható megoldások megtalálására is.