Hírek

2021.04.16. | Horgászati szakcikkek

A csuka C&R horgászata – a Catch and Release gyakorlati alkalmazása 5. rész

Vass Endre

A csuka egyike a legkedveltebb horgászhalaknak. A Catch and Release elvét jellemzően gyakorló pergető és műlegyező horgászok egyaránt szívesen horgásznak erre a halfajra. A csuka szinte minden vizünkben előfordul és bár viszonylag nagy tűrőképességű hal, vadsága és nyálkás, hajlékony teste miatt nem könnyű vele bánni, így előfordulhatnak balesetek.

A horog ütötte sebek

A csuka szája hatalmasra nyitható, így nagyméretű halakat is gond nélkül képes elnyelni. A szájszéle, főleg a nagyobb példányoknál kemény, a horog nehezen üti át, ugyanakkor felületes akadás esetén a száj keménysége és a hal vad védekezése, kiugrásai, fejrázásai következtében könnyen megszabadul a hal a horogtól. A csuka felső állcsontján, a szájszöglet közelében levő vékony, hártyaszerű redő viszonylag sérülékeny, a horog innen könnyen kiszakadhat.

A tágra nyitott csukaszájban a fogakkal ellátott kopoltyúívek közt is bő rések nyílnak, így a mélyre nyelt műcsali elég gyakran tud a kopoltyúívekbe vagy azok mögé akadni.

A csuka szájában nem igazán lehet olyan tipikus helyeket megjelölni, ahol a horog meg szokott akadni, az akadás bárhol előfordulhat. Törvényszerűségként viszont megállapítható, hogy a kisebb, illetve az egyeshoroggal ellátott műcsalik általában a száj szélén akadnak meg gyakrabban, mivel a bevágáskor az öblös csukaszájból kirántott műcsali itt találkozik a legnagyobb valószínűséggel és a legnagyobb erővel olyan felülettel, ahol megakadhat.

A kopoltyúk sérülése

A sérülésveszélyes akadási hely egyértelműen a kopoltyúívek környéke. Ha a mélyre került horog szerencsétlenül akad, megsértheti a kopoltyúíveken futó nagy erek egyikét, aminek erős vérzés lehet a következménye. A csukánál sajnos elég gyakran előfordul a mélyre nyelés, ugyanakkor a legtöbb esetben a vérzésnek nincsenek végzetes következményei. Korábban több, vérző csukát is fogságban tartottam megfigyelés céljából és egyetlen kivétellel mindig összeszedték magukat és fürgén úsztak el.

 

A csuka félelmetes szája

A horog olykor nem is akad a kopoltyúívekbe, csak az öblével öleli körül azokat. Ez is meglehetősen kockázatos helyzet, mivel a fejrázások, ugrások közben könnyen sérülést okozhat.

Amennyiben fárasztás közben azt tapasztaljuk, hogy a csuka vérzik, igyekezzünk minél gyorsabban, ugyanakkor a halra lehetőleg minél kisebb erőt kifejtve megragadni vagy megszákolni a csukát és a zsinórt meglazítani, hogy minél kisebb károsodás érje a hal kopoltyúit.

A halak vére gyorsan alvad, mind a vízben, mint a szárazon. Amerikai horgászvideókban többször találkoztam egy egyszerűnek és hatékonynak tűnő, a vérzés elállítását célzó módszerrel: a vérző kopoltyúra kólát öntöttek, ez állítólag segít rövid idő alatt lezárni a sebet. Magam is próbálkoztam vele néhány alkalommal, működőképesnek tűnt. Külföldi írásokban azonban olyan véleménnyel is találkoztam, hogy bár a vérzést elállítja, ugyanakkor roncsolja az egészséges kopoltyú felületét is, ami később okozhat gondokat. Az biztos, hogy a kóla rendkívül savas a foszforsavtartalma miatt, 2,3-mas pH-val rendelkezik. Összehasonlításképpen a kénsav pH-ja 1-es, az eceté 2,2, míg az élővizeké 7-8 körüli. Az erősen savas folyadék nyilvánvalóan roncsolja a seb körüli szöveteket, így csökkentve a vérzést, de hogy az ép nyálkahártyára milyen hatással van, az kérdéses. A módszer eredményessége tehát vitatható, mindenesetre jó tudni, hogy van ilyen is.

Harapásálló előkék

A csuka Catch and Release horgászatának sarkalatos pontja a harapásálló előkék használata. A horgászközösségekben gyakori téma az előke kérdése, egyesek azt hangoztatják, hogy felesleges, mivel sosem harapta el a zsinórjukat egy csuka sem – ilyen kijelentéseket véleményem szerint kizárólag nagyon kevés hal megfogásának a tapasztalatával lehet tenni, néhány esetben valóban lehetséges zsinórharapás nélkül megúszni, azonban aki sokat csukázik, az tudja, hogy mindez csak a szerencse műve.

Fém anyagú előkék

Harapásálló előkeként ma a különböző fém anyagok (acéldrót, titán, wolfram), illetve az újabban terjedő fluorkarbon, illetve „hardmono” anyagok jöhetnek szóba.

Az acélelőkék bevonatos és bevonat nélküli kivitelben is kaphatók készre gyártva, vagy az alkotóelemeket és a megfelelő szerszámot külön megvásárolva otthon is elkészíthetők. Készülhetnek több, vagy kevesebb szálból sodorva: a leggyakrabban a 7 szálas, illetve a 7×7 szálas változatokkal lehet találkozni. A több szálból készült előkeanyagok általában lágyabbak és hosszabb ideig megőrzik a formájukat, kevésbé hajlamosak megtörni, ennek megfelelően drágábbak is.

A bevonat szerepe

A bevonatnak több szerepe is van az előkeanyagon: a drót hosszabb ideig megőrzi a formáját, könnyebb vele dolgozni (a krimpelésnél nem bomlik szét a drótvég) és a hal számára is kíméletesebb. A drótelőkék ugyanis képesek megsérteni a csuka száját, fogait, de a testébe is belevághatnak, ha az magára tekeri a zsinórt. Érdekes, hogy azt tapasztaltam, hogy ugyanaz a drótszál bevonattal együtt könnyebben elvágható fogóval, mint bevonat nélkül.

Erre akkor jöttem rá, amikor a bevonatos előkék egyik hátrányát szerettem volna kiküszöbölni, mégpedig a vastagságukat. Ugyanaz a drót bevonat nélkül akár egy tized milliméterrel is vékonyabb lehet, mint bevonattal. A legtöbb esetben nem okoz problémát a drótelőke vastagsága, bizonyos csalik használatakor viszont van jelentősége ennek a tudajdonságnak is, mégpedig a kisebb, karcsúbb wobblerek használatakor. Ez esetben a túl vastag előke jelentősen ronthatja a műcsali mozgását.

A bevonattól könnyű megszabadulni, a levágott drótdarabot függőlegesen tartva és egy öngyújtóval meggyújtva gyorsan végigfut rajta a kis láng és elég a bevonat.

                                     7×7 szálból készült, bevonat nélküli acél előkeanyag

A bevonatos előkék hátrány lehet továbbá az, hogy néhány csuka megfogása után a leginkább igénybe vett szakaszon részben megsérül a bevonat, így ott meghajlik az előke. Az előke cseréjével, vagy a fent említett módszerrel orvosolható a probléma.

Bevonat nélküli előkék

Természetesen kaphatók bevonat nélküli acéldrótok is, ezek előnye a kisebb átmérő és a lágyság, hátrányaikat fentebb említettem.

Wolfram előkék

A wolfram előkék teljesen harapásállóak, előnyük a nagyon kis átmérő, így az érzékenyebb műcsalik mozgását sem befolyásolják különösebben. Hátrányuk pont a vékonyságukból adódó fokozott sérülésveszély a csuka számára, valamint a megbízhatatlanságuk. A wolframszálak végén található kis fülek nagyon sérülékenyek, intenzív használat után megnyúlnak, ellaposodnak és a legváratlanabb pillanatban képesek elszakadni. Soha nem harapta még el csuka a wolfram előkémet, de sokszor elszakadt már, szerencsére a legtöbbször nem halba, hanem a növényzetben elakadt műcsali szabadítása közben.

Intenzív, egész napos csukapergetés során fél nap után mindig érdemes lecserélni a wolfram előkét, így elkerülhetőek a kellemetlenségek.

                                       A wolfram előkék gyenge pontja a két végfül

Egy szálból készült előkék

A fent említett előkeanyagok közös hátránya, hogy a használat során idővel meggyűrődnek, megtörnek, így az arra érzékeny műcsalik mozgását negatívan befolyásolják. Szerencsétlen esetben a vadonatúj előkét egy rossz dobás után ( ha a műcsali például egy ágra vagy nádszálra akad úgy, hogy az előke is feltekeredik) cserélni is kell, annyira összepöndörödhet.

Titán előkék

Az egy szálból készült titán előkék merevek, ugyanakkor rugalmasak teherbíróak és teljesen harapásállóak. Formájukat nagyon hosszú ideig képesek megőrizni és ha nem maradnak egy akadóban, akár évekig is használhatóak. Az áruk ennek megfelelően borsos és nem alkalmasak minden műcsalitípushoz.

Merev jerk előkék

A nagyobb jerkecsalikhoz használatosak az egy szálból készült acél jerk előkék – ezek nem szakadnak, nem gyűrődnek, nem vágnak bele a csuka testébe, ugyanakkor csak bizonyos, nagyméretű műcsaliknál alkalmazhatóak a vastagságuk, merevségük és súlyuk miatt.

A fluorkarbon és hardmono előkék

Az utóbbi időben egyre népszerűbbek a fluorkarbon, illetve kopolimer anyagból készült monofil előkeanyagok. Ezek előnye, hogy teherbíróak, köthetők, kevésbé láthatóak és nem törnek meg, igen hosszú ideig használhatók. Ezeket az anyagokat minden hal után ellenőrizni kell és ha sérülést tapasztalunk, akkor a kérdéses részt levágva újra kell kötni.

Fluorkarbon előke

Az előke vastagsága

El kell mondani ugyanakkor, hogy az anyag önmagában kevés a harapásállósághoz, ezek az előkék csak bizonyos vastagság fölött harapásbiztosak és akkor sem 100%-osan. Általános szabályként elmondható, hogy ami késsel elvágható, azt a csuka is elharaphatja, márpedig ezek az anyagok ha nehezen is, de vághatók késsel, főleg a vékonyabbak.

Sokan hazardíroznak 40-es, 50-es, sőt ezeknél lényegesen kisebb vastagságú előkékkel – ezeknél ki kell mondani, hogy ez bizony hazardírozás a csukák életével. Lehet, hogy jó néhány csukát meg lehet velük fogni baj nélkül, de előbb-utóbb pont a legnagyobb csuka, vagy az a hal fogja elharapni, amelyik olyan mélyre nyelt, hogy nem tud a horgoktól később megszabadulni.

Ha valaki ragaszkodik a vékony monofil előkékhez, annak mindenképpen azt ajánlom, hogy a csukák érdekében csak szakáll nélküli, lehetőleg egy darab egyágú horoggal szerelt műcsalit használjanak, hogy a műcsalival távozó csukának legyen lehetősége megszabadulni attól.

A csukabiztosság határát nagyon nehéz meghúzni a fluorkarbon előkéknél, az anyaguktól is függ, de nagyjából 0,90 mm-es vastagság felett már azt lehet mondani, hogy erősebb felszerelés használatával is biztonságosak, de nem 100%-osan. A skandináv horgászok általában 1 mm-nél vastagabb, akár 1,3 mm vastag előkéket használnak eredményesen – márpedig azokon a vizeken sok a nagy csuka, de még ennél a vastagságnál is előfordulhatnak balesetek. A hardmono előkék harapásállósága kisebb, így ezekből a fluorkarbonnál nagyobb átmérőket kell használnunk a biztonság érdekében.

A felszerelés erejének szerepe

Érdemes tudni ugyanakkor, hogy a fluorkarbon előkék hatásfoka függ az alkalmazott felszerelés erejétől és a fárasztás, illetve bevágás során alkalmazott erőtől is. Finomabb felszereléssel, óvatos fárasztással vékonyabb előkékkel is lehetünk eredményesek, de ez minden esetben hazardírozás. Azt bátran ki merem jelenteni, hogy a 0,40 mm-es vastagság alatt ez már 100%-ban szerencsejáték, ugyanis az ilyen vastagságú előkéket egy átlagos csuka már a kapás pillanatában képes elmetszeni úgy, hogy bevágni sincs lehetőség.

Fluorkarbon előkével jól használható műcsalitípusok

A nagy biztonsággal harapásálló, tehát 0,90 mm vastagság feletti fluorkarbon előkék csak bizonyos műcsalitípusoknál használhatók eredménnyel, egyes típusok mozgását annyira lerontják, hogy nincs értelme velük próbálkozni. A körforgó villantók, spinnerbaitek, tail spinnerek, nagyobb gumihalak, swimbaitek, felszíni és jerk, illetve glider csalik mozgását viszont nem befolyásolja az előke vastagsága és merevsége, így bátran használhatók. A kisebb wobblerek, felszíni csalik és támolygókanalak viszont akár teljesen lebénulhatnak, vagy elsüllyedhetnek a vastag előkéhez csatlakoztatva.

Az előkék hossza

Az előkék anyaga és vastagsága mellett fontos tulajdonságuk a hosszúságuk. A magam részéről legalább 35, de inkább 40 cm feletti hosszúságú előkét ajánlok. Az ennél rövidebb előke egy nagyobb csuka szájában már a kapás pillanatában eltűnhet, főleg abban az esetben, ha a hál hátulról, a zsinórt belazítva kapja el a csalit. Korábban leírtam egy olyan esetet, amikor egy átlagos méretű csukának a kopoltyúi közt távozott hátrafelé a támolygó villantó kapáskor, ezt a halat szerencsésen kifárasztottam.

Az előke hosszúsága akkor is jól jön, amikor a trükkös csuka a saját testére vagy a szája köré csavarja a zsinórt, minél hosszabb az előke, annál kisebb az esélye annak, hogy a főzsinór a fogai közé kerüljön. Hozzá kell tennem, hogy egyes csukák annyira feltekerik magukat, hogy az 1 méteres előke is rövid lenne, de ezek az esetek meglehetősen ritkák.

A fárasztás

A csuka fárasztás közben nagy erőbedobással próbál szabadulni a horogtól, különböző trükköket vet be ennek érdekében: a leggyakrabban szélesre nyitott szájjal rázza a fejét jobbra-balra, ezt a mutatványt a víz alatt és a víz felett is be tudja mutatni. Jellemzőek a csukára a fejrázással, szaltózással, vagy a test hossztengelye körüli pörgésekkel tarkított kiugrások is, amelyek a fárasztás bármelyik fázisában bekövetkezhetnek. A hossztengely körüli pörgést olykor a víz alatt is beveti, ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy a harapásálló előke fölötti zsinórszakasz is a szájába kerül, így elharaphatja azt. A szakáll nélküli horgok használatával tehát talán a csuka horgászatában van a legnagyobb esély a halvesztésre, azonban én így is nagyon ajánlom mindenkinek a szakáll nélküli vagy lenyomott szakállú horgok használatát.

A csuka szakszerű kézben tartása

A „dögre fárasztás” veszélye a csukánál kevésbé áll fenn, ellenálló halfajról lévén szó, ugyanakkor kerülni kell a túl hosszú fárasztást a hal érdekében. A süllőfélékkel ellentétben a csuka egyáltalán nem érzékeny a nagy nyomáskülönbségre, igaz, hazai vizeken nem is igazán jellemző a 10 méternél nagyobb mélységben való csukahorgászat, néhány kavicsbányató kivételével ritkán fordulnak elő a csukák ilyen mélységekben.

A nagy melegre viszont érzékeny a csuka, északi, hidegvízi halfaj lévén kisebb a felső hőmérsékleti tűréshatára, mint a legtöbb hazai halnak. Nagy melegben tehát inkább mellőzzük a csukák horgászatát, mivel az életükbe kerülhet a kifogással járó stresszhatás és a fellépő plusz oxigénigény.

Kiemelés

A csukák fárasztásának sarkalatos pontja a kiemelés, mivel igen vadul védekező, kézben nehezem megtartható halról van szó. A kiemelés történhet kézzel vagy merítőhálóval.

A merítőhálóval való kiemelés kockázatairól korábban írtam többször. A csukánál áll fent a leginkább annak a veszélye, hogy a hálóban vergődni fog és a hálóba akadt műcsali horgát (horgait) kitépi magából. Hajlamos a hálóba betekerni magát, ami tovább bonyolítja a helyzetet. A kockázatok azonban minimalizálhatók a megfelelő eszközök szakszerű használatával.

A merítőháló legyen nagy átmérőjű, bő öblű hálóval ellátott. Manapság elterjedtek a gumírozott hálók, jelenleg ez a legjobb megoldás: kíméletesek a halhoz és a horog nehezebben akad, illetve gubancolódik beléjük, mint a többi hálóanyagba. A háló szembősége inkább kisebb legyen, mint nagyobb. A bő szemű hálókat könnyebb a vízben mozgatni, azonban a halak úszóit is könnyebben felhasítják, így mivel a halak épsége az elsőrendű szempont és a jól kivitelezett szákolás során amúgy sincs igazán szükség arra, hogy nagy mozdulatokat végezzünk a hálóval a vízben, mindenképp a sűrűbb szövésű háló ajánlott.

A korábbi fejezetekben szó volt arról, hogy nem igazán a hal kifárasztása a cél, hanem az ellenállásának a legyőzése, illetve annak a pillanatnak a kivárása, amikor az megnyugszik, feladja az ellenállást. Ez érvényes a kézzel és merítőszákkal való kiemelésnél egyaránt. Nem lehet cél egy vadul küzdő csukát idejekorán szákba kényszeríteni, mert az a hálóban tovább tombolva kárt tehet magában.

Nagy csuka pihen szákolás után a gumis merítőben

A szákolás során a háló fölé kormányzott csukát ne emeljük ki a vízből, amennyiben a terep adottságai lehetővé teszik. Csónakos horgászatnál kézenfekvő, hogy erre megvan a lehetőség, de partról is gyakran megoldható. A hal megfogása után gyakran akad némi tennivalója a horgásznak, a fényképezőgép, matrac, horogszabadító fogó, stb. előkészítése, ez alatt az idő alatt célszerű a halat a vízben, a bő öblű merítőhálóban hagyni. Nyilván figyelembe kell venni a műcsali horgainak a helyzetét, és ha a hálóba akadtak vagy fennáll a beakadás veszélye, akkor haladéktalanul szabadítsuk ki.

A hal megfogása

A merítőből már kézzel vesszük ki a csukát, amennyiben le szeretnénk fotózni, vagy bonyolultabb műveletet igényel a horogszabadítás, ellenkező esetben engedhetjük is útjára a halat a hálóból.

A kézzel való megfogásnak alapvetően két módja van: a kisebb csukákat tarkófogással vagy a kopoltyúfedőt megragadva a nagyobbakat pedig kopoltyúfedő-fogással lehet kézbe venni. A méretbeli határvonal a horgász kézméretétől is függ, van, aki akár egy 6 kilós csukát is nyakon tud ragadni, másnak már egy 3 kilós is gondot okoz. A tarkófogásnál arra kell figyelni, hogy az ujjak a kopoltyúfedők mögötti csontos ív mögött helyezkedjenek el és ne csússzanak a kopoltyúfedők alá, vagy ne nyomják be a kopoltyúfedőket.

Tarkófogás kisebb csukán

A csukák teste hajlékony, nagyon csúszós és nagyon vadul tud vergődni a kézben, nem mellékesen hatalmas és hihetetlenül hegyes fogakkal, valamint nagyon erős harapással rendelkeznek, így a nagyobb példányok kizárólag a kopoltyúfedő-fogással ragadhatók meg biztonsággal. A fogáshoz hátulról előre irányuló mozdulattal csúsztassuk be négy ujjunkat a kopoltyúfedő alá – a jobb kopoltyúfedő alá jobb kézzel, a bal alá bal kézzel – vigyázva arra, hogy a kopoltyúívek közé ne kerüljön az ujjunk. Az elővigyázatosság nem csak a hal épsége érdekében fontos, a csuka kopoltyúívein található tűhegyes fogak igen könnyen véresre sebzik az ember kezét. Az ujjainkat ugyanakkor csúsztassuk mélyen a kopoltyúfedő alá, hogy megfelelően alá legyen támasztva, majd szorítsunk rá a kopoltyúfedőre. Ezt a szorítást többféleképpen hajtják végre a horgászok, én mindenképpen azt találom a legbiztonságosabbnak, amely során a hüvelykujjunkat egyenesen, a hal szájától eltartva, a hüvelykujj alatti párnás résszel szorítunk rá a kopoltyúfedő külső részére.

Biztonságos kopoltyúfedő-fogás

Láttam olyan fogást, amikor a horgász a hüvelykujjával felülről szorít rá a hal szájára – nagyon nagy veszélyben van így a hüvelykujj, könnyen a hal szájába kerülhet egy rossz mozdulat után, de olyan esetről is hallottam, amikor a túlságosan összeszorított halszáj felső ajkát átütötte a csuka egyik hosszabb alsó foga és a horgász ujjába is beleállt. A másik, gyakran látott és nem ajánlott fogásnál a horgász a hüvelykujja begyével alulról szorít rá a hal kopoltyúfedőjére. Ez a megoldás a hal épségét veszélyezteti. A csuka olykor hajlamos hosszas vergődésbe kezdeni a horgász kezében, és ha ilyenkor a hüvelykujj begye feszül neki a hal állán levő hártyás résznek, akkor az sajnos átszakadhat, nem egy ilyen esetet láttam és egyszer sajnos magam is átszakítottam egy csuka állát. Nyilván nem végzetes az ilyen sérülés, de mindenképpen kerülendő.

Kiemelés kézzel

A kézzel való kiemelésnél a fentebb bemutatott fogások egyikét alkalmazzuk. Itt fokozottan oda kell figyelnünk arra, hogy a megfelelő pillanatban nyúljunk a halhoz, amikor az már megnyugodott és nagy valószínűséggel hagyja magát megragadni. A halhoz való nyúlás közben mindenképpen figyelembe kell venni a szabadon álló horgokat és olyan irányból közelíteni a csuka fejéhez, amerre egy esetleges megugrás esetén a legkisebb valószínűséggel fog elindulni. Nagyon hajlamos arra is, hogy az utolsó pillanatban csapjon egy-egy nagyot a fejével oldalirányban, erre is fel kell készülni és kikerülni a csapás ívét. A védekezés inkább megelőző jellegű legyen, a haltól félő, és annak megugrása esetén hirtelen mozdulattal a kezét elkapó horgász fokozott sérülésveszélynek van kitéve.

     Kisebb csuka megtartása kopoltyúfedő-fogással

Ne féljünk a csukától!

Ehhez a ponthoz elérkezve mindenképpen ki kell térnem egy olyan témára, ami látszólag a horgász testi épségét veszi figyelembe, azonban az esetleges baleset a hal számára is negatív hatású lehet: a horgászok egy része nagyon fél a csukától, ami nem is alaptalan, hiszen elképesztően éles és nagy fogakkal rendelkezik és ha valami a szája közelébe kerül, arra hajlamos nagy erővel ráharapni és nem ereszteni. Akár komoly sérüléseket is okozhat egy csukaharapás, de erősen vérző, mély sebet mindenképpen. A csukahorgászatra tehát csak az vállalkozzon, aki lélekben felkészült rá és érez magában elég bátorságot, valamint ügyességet ahhoz, hogy szükség esetén megfelelően határozottan a csukához nyúljon, ellenkező esetben komolyan kockáztatja a saját és a hal testi épségét.

Horogszabadítás

A horog szabadítása problémás lehet a gyakorlatlan horgász számára. A veszélyes fogak közé nyúlni nem célszerű és a csuka nagyon erősen össze tudja zárni az állkapcsait és ehhez a szorításhoz makacsul ragaszkodik. Évtizedekkel ezelőtt egy fémből készült rugós szájfeszítő eszközt használtak a horgászok a horogszabadításhoz, sőt az országos horgászrend is ajánlotta a csukahorgászat kellékeként. Mára szerencsére szinte teljesen kiment a divatból ez a több okból is káros és alkalmatlan eszköz. Hogy mi volt vele a probléma? Egyrészt az, hogy a fém végei csúnyán roncsolták a csukák fogazatát, másrészt az ereje általában csak a kisebb csukák szájának kifeszítéséhez volt elég, ezekét viszont csúnyán és durván kipeckelte. Egy komolyabb csuka könnyedén össze tudta nyomni. Ha mégis sikerült volna kinyitni vele a csukaszájat, a megfeszített fém eszköz bármelyik pillanatban kipattanhatott a csuka szájából, a horgász testi épségét veszélyeztetve.

Ez a műcsali mélyre került, de nem okozott sérülést

A csuka „szájzára” könnyen oldható a kopoltyúfedő-fogással, az ujjakkal belülről lefelé nyomva a hal állkapcsát. A legtöbb csuka nem is ellenkezik ilyenkor, és ha mégis, akkor is hamar feladják az ellenállást.

A horogszabadításhoz erős, hosszú csőrű fogó vagy csipesz szükséges, amivel biztonsággal nyúlhatunk a csukaszájba. A rossz helyre akadt horog szárait szükség esetén csípőfogóval elvágva tudjuk a halat a legkönnyebben megszabadítani. Mélyre nyelés esetén hátulról, a kopoltyúnyílás irányából is hatékonyan szabadíthatjuk ki a horgokat, a csuka anatómiája ezt lehetővé teszi – nagy kopoltyúnyílással és a kopoltyúívek közt széles résekkel rendelkezik.

Egyes horgászok speciális halfogó kesztyűket használnak a kezük védelmére. Én ezeket a C&R horgászathoz semmiképp sem ajánlom, mivel a megerősített, durva felületük miatt károsíthatják a halak nyálkarétegét, a kopoltyúfedő alá való nyúlást pedig mindenképpen kerülni kell ezek használatakor. Egy egyszerű, sima, puha felületű gumikesztyű viszont kíméletes a halhoz.

Visszaengedés

A csuka általában a vízbe helyezve azonnal visszanyeri egyensúlyát és kész azonnal elúszni. Amennyiben mégis elbillenne, célszerű megvárni, amíg stabilizálódik a helyzete a vízben, ekkor már biztonsággal elengedhető.

Folytatjuk!