Nyári kősüllőzés

-Farkas László írása.

Lacival tavaly ősszel futottunk össze egy közös barát útján. Már akkor megbeszéltünk további közös pecázásokat, de erre idén nyárig kellett várni.
A napokban felhívtam telefonon, mert kíváncsi voltam, hogy alakul a nyara a vízen. Legfőképpen a balinokról érdeklődtem, amikről annyit csevegtünk, míg végül megbeszéltünk egy közös kősüllőzést.

A randi kedd reggel négy harmincra lett meghirdetve, és átgondolva milyen érzés lesz az ágyamból kikelni három előtt, úgy döntöttem, nem bízom a véletlenre és már előző nap lemegyek. Kicsit előhorgászom magam.

Így alakult, hogy hétfőn munka után egyenesen a Tiszára mentem és hatkor már a csónakban ülve szisszentettem is egy sört a tikkasztó melegben. Nyilván alkoholmenteset. Khm. 😊

A frekventált pontokon csak lépésben csorogtam, figyelgettem mozog-e a balin, de ehhez, csakúgy, mint egy hete, ezúttal sem volt szerencsém, pedig délutánra/estére pont ez volt betervezve.

A napok óta kitartóan fújó az északi szél, és/vagy a kánikula? Talán ezek lehetnek az okai a visszafogottságuknak, talán más, minden esetre ez a csend nem volt biztató előjel a kora estére, mert a cél ezen a napon egy jó kis felszíni balinozás lett volna.

Végül addig kerestem-kutattam az ezüst nyilakat, mígnem a hatosban kötöttem ki.

Hétfő van, gondoltam nem lesz nagy a forgalom és így is lett. Egy jet-skis srác bohóckodott kint az élőn, a kunsztokat, amiket bemutatott képtelenség másképp kifejezni: mint a rovarirtóval lefújt légy. Körbe-körbe, össze-vissza, de full gázon mindenhol.

Szerencsére a csatornába nem jött be, de az élőn, egy kuttyogató spori… szegény nem igazán volt elégedett a mutatvánnyal.

Na egy szó, mint száz, dobálgattam én a balinokra, amik ezen a részen kicsit talán látványosabban vacsoráztak, de mindhiába.

Végül a türelmem és az önbizalmam is elfogyott, időm is egyre kevesebb maradt már sötétedésig, gondoltam kihasználom a hátralévő kis időt és dobálok egy keveset még kövesre is.

A gondolatot tett követte, gyors csalicsere, minden más maradt.

A főzsinór 0,06-os fonott hozzá 0,21-es fluorocarbon előke. Ez a páros ment fel egy jó minőségű 25-ös orsóra, ami egy 4-16os finom pálcával alkotott egy egészet. Minek is cseréltem volna, pont jó ez így kövesezni is.

A kapocsba 2” -os gumi került és már az első bevontatásba odacsípett valami. Nem volt határozott, erős ütés, de hogy az volt az biztos. Na, ez jó lehet, gondoltam magamban és igazam lett, mert egyre- másra voltak kapásaim. Igaz, hogy a kb. tízből csak egyet tudtam megakasztani, de azért mozgalmas egy óra volt így is.

Nem beszélve arról, hogy csendesedett már a civilizáció, én meg a csónak orrában ülve, a lábam a vízbe lógatva pecáztam és az sem érdekelt volna, ha azt az egyet sem tudom megfogni. Jó a Tiszán lenni.

Legutóbb sötét éjszaka volt mire kiértem „pontyozni”, így a környezettanulmányra nem maradt idő.

Meg is lett az eredménye: annyira telibe dobtam egy hínárfoltot, hogy reggel úgy kellett egy kosárnyi gazzal együtt felvennem a cájgot, hogy ki tudjam bontani. Esemény persze nem történt.

Ezt akartam most elkerülni, így eltettem a pergető botot és a Rebence felé fordultam.

Nagyjából volt egy elképzelésem a helyszínt illetően, hogy hol szeretnék megállni, de az még pontosításra szorult a meder függvényében.

Alapjáraton döcögtem, miközben a leszúrókarót kézben tartva, a mederig leengedtem és így magam után húzva füleltem és próbáltam találni keményebb, kagylós mederrészt.
Pár perc forgolódás után egy egész alkalmas helyszínt találtam, így leszúrtam a csónakot és bíztam benne, hogy az estére kicsit megcsendesedő északi szél nem akar majd éjszaka felerősödni újra.

A sátrat felhúztam, előkészíttetem a vackomat és rendet raktam a csónakban.

Majd gyúrtam egy kis kaját a method kosárba és a szokásos gumikukoricával együtt lendítettem is a vízbe azt az egy darab szereléket. Mert nem is hoztam többet.

Nem komoly peca ez, inkább csak alibi, hogy ha már itt vagyok adjak is esélyt a halaknak és magamnak. Nyeletőfék bekapcs, agy kikapcs és pihenés.

De előtte még levezetésnek egy kis vacsora, csillagfigyelés, lejelentkezés az asszonynak… a cuccra nem is figyeltem, mondom majd lépek, ha sír a fék.

Nem sírt. Ellenben vagy 15 m zsinór be volt ejtve mire újra fókuszba került a peca.
Ejnye-bejnye, hibáztam egy pontyot!
Sebaj. Újratölt, céloz, lő.
Ezúttal is nyeletőfék be, agy ki. De most komolyan.

Ébresztőt beállítom 3:30-ra, elhúzom a szám mikor a kijelzőn megjelenik: „az ébresztésig hátralévő idő 4 óra 40 perc” …eldőlök. Muszáj pihenni, holnap délután munka van.

Mélyen aludtam, szerencsére a mérsékelt északi szélben a szúnyogok is távol maradtak.

Gyorsan és fékszóló mentesen jött el a hajnal. Nem eset jól felkelni, de nem akartam elkésni az első közös horgászatunkról Lacival, így összekaptam magam.
Összerámoltam a sátrat és az éjszakára kellő dolgaimat.
Mikor már minden a helyén van, csak akkor veszem ki a cájgot, utolsónak.
Hajlik a spicc, de nem érzek életet a végén. Megint a hínár? Nem! Egy egész pofás lapátdévér. Na persze nem az a szeneslapát méret, de nem is homokozó.
Teljesen el van fáradva, ki tudja mikor akasztotta meg magát. Meg azt is csak az isten tudja, hogy nem verte le magát az éjszaka folyamán a szakáll nélküli horogról. Elengedem, elúszik. Ennyire még futotta az erejéből, remélem a túlélésre is.

Negyed ötre a kikötőben vagyok és pont kipakolom a következőkben felesleges dolgaimat, mikor üti a poroszlói templom a fél ötöt.
Az első harang gongnál pedig megjelenik Laci kocsija a gát tetején. Na, ezt nevezem én pontosságnak!

Gyorsan átcuccolunk hozzá és irány az élő, ahol egy kövezést kezdtünk el vallatni.

Már az előtt ott voltunk, hogy a nap kibukott volna a fák mögül, mondta is Laci, hogy kicsivel több fény kell a köveseknek, szóval türelem. Hogy ez mennyire igaz volt az bizonyítja, hogy fél percre rá, hogy a nap megsütötte a vízfelszínt, abszolválta Laci az első kapást.

Majd tovább beszélgettünk, pecázgattunk, ütöttünk pár üreset, mikor Laci arca eltorzul: basszus, kint maradt a passzus!

Alias: engedély a kocsiban… Így nem lehet vízen lenni, ki kell menni érte. ☹

Jó messze van, szóval elbúcsúztunk a helytől, valami közelebbit kell választani, mert mire visszaérünk felkelnek a béjlájneres csapatok és úgyis levernek minket innen.

Úton a kikötő felé, nem őszinte a mosoly:

Kiérünk, kocsiba kiszalad, csónakba visszaszalad, engedély a fedélzeten, folytassuk!

Agyaltunk hová kéne menni, végül egy jóval közelebbi pontot javasolt Laci, én meg hagytam magam, ebben a műfajban ő a tájékozott. Tavaly már rápróbáltam egyébként én is erre a szakaszra, több kapás után egy mini süllőt sikerült fogni, de akkor nem hittem benne, hogy testesebb hal is megáll itt, így nem is követte több alkalom.

Hát most kiderítjük milyen halakat tart!
Laci nem az a rohangáló pecás, ha nem jön a hal, nem húzza fel a súlyt 10 perc múlva, hanem addig változtatja a behúzás szögét, sebességét, a fej nagyságát, a csali méretét és a színét, amíg el nem éri, hogy odaüssön neki valami.

Ha nem vendég vagyok, vagy hajt valami mennyiségi kényszer, már panaszkodni kezdtem volna. De nem hajtott semmi és tanulni akartam. Ezért csendben megültem a fenekemen és figyeltem.

Végül a sok variálás meghozta a gyümölcsét egy icipici köves képében.

Egy órát pecáztunk érte és pár üres kapás előzte csak meg. Én már rég feladtam volna. Lehet ezért nem tanulok meg soha rendesen gumizni?

Ennyi variáció tesztelése után már-már azt hihetnénk, hogy megvan a tuti, de újabb másfél óra telik el apró koppintásokkal, mikor nagy, pocakos törpét akaszt Laci.

Nem túl eseménydús peca, már, ami csónakba került halakat illeti, de a sok kapás és a jó társaság miatt mégiscsak repül az idő.

Kisvártatva végre én is feliratkozok:
A törpe miatt (mert ilyen fajt még nem fogtam pergetve és szeretnék) egy no action típusú barna giliszta kreációt tűzök fel, legalább abból csípjek egyet, ha már a süllő elkerül.
Na bumm, ezt üti le a köves! Nem törpe, de bánom is én! Sőt! Én is halas lettem! 😊

Aztán valami megváltozik, mert viszonylag sűrűbb időszak következik: Negyed órás, húsz perces ciklusokban köszönnek be a halak: hol pocakos törpe, hol mini süllő esik be, majd végre csónakba kerül Laci révén egy harmincöt körüli kősüllő. A kitartás gyümölcse!

Majd újabb etap az előbb leírt sorminta alapján, aminek a vége egy gyönyörű sötét színű kősüllő.

Eleinte a cseburaska fejekkel is variálunk, de ez végül az öt grammban állapodik meg. Ellenben a színekben és a típusokban nincs favorit.

Laci szinte öt dobásonként cserél, nem csak a színt, de a típust is folyamatosan módosítja, én egy kicsit lustábban követem a példáját.
Laci többet is fog nálam, de ez csakis csalással fordulhatott elő, tuti kézhez szoktatta a halakat.

Szól a kősüllőnek, hogy gyere csak ide!
Az meg: ugrok Laci, csak nyújtsd a kezed! 😉

Érdekesen alakult az is, hogy hol a nád tövére dobott gumit ütötték le a csíkosok, hol a mederből fogtunk halat, nem volt bebetonozott hely.

Egy dolog, ami tisztán és egyértelműen azonosítható volt: a ciklikusság.

Volt, hogy hosszú percekig nem történt semmi, de ha valamelyikünknek kapása volt, vagy halat fogott, akkor biztosan lehetett tudni, hogy rövidesen újabb akciók követik.

Így telt el 10-20 akciódús perc, aztán újabb csend. Majd elölről minden.

Egy ilyen pörgősebb időszak vége felé végre csípek én is egy harmincasat és nem sokkal később egy hasonló méretet.

Közben sajnos elmúlik dél, közelít a pecára fordítható időm vége, kettőre vár a munkahely. Szóval pakolni kell.

Igazából nem lehet azt mondani, hogy elkényeztetett volna minket a Tisza, de a vártál mégiscsak sokkal jobban alakult.

Négy testesebb kősüllő, öt sörösüveg törpe, és egy pár kisebb tüskés.

Na meg a megszámlálhatatlan kapás, a sok jó sztori és az új tapasztalatok.
Köszi Laci, köszi Tisza-tó!

Recommended Posts