Változatos áprilisi horgászatok – Farkas László írása

Áprilist ígértem a címben, de hadd nyúljak vissza kicsit március végére, hiszen ezen a hétvégén már a csuka is szabadult és -hála a nyitott zsilipeknek és a felmelegedő vizeknek- a békések is tömegével jelentek meg a laposokon.

És ahogy az már hagyománnyá vált nálunk, a barátaimmal a csónak vízrerakását egy közös békéshalas pecával ünnepeljük.

Viszonylag korán, március 29-én érkeztünk a kikötőbe és a gyors sólyázást követően már szeltük is a vizet a gyönyörűen felkészített csónakkal. Az alaposan átcsiszolt és lefestett alja csak úgy siklott még három személlyel is, öröm volt már a helyünkre vezető út is!

Az ismert mederben haladósan, de a laposon a tuskók között már csak lépésben haladtunk. A kissé mélyebb 70 cm körüli vízben nem láttunk komoly tolóhullámot, így még inkább meglepő volt, mikor közvetlenül a csónak mellett, minden előjel nélkül egy bő húszas busa ugrott el.

De mi mentünk tovább a sekély, 40-50 centis víz felé, ott sejtettük a halakat. És nem is tévedtünk. Itt már látható nyoma volt a tavaszi pezsgésnek!
Nem volt nehéz a helyet kiválasztanunk, mert szinte bárhol jó lehet. Lekaróztunk és kezdődhetett a peca.
A fiúk szerelni kezdtek, de én nem kapkodtam. Egy tiszta rendezett csónakban ültem jó barátokkal, a nap hét ágra sütött, a szél gyengén fújdogált, itt-ott kárászok ugrottak, vándormadarak húztak kisebb-nagyobb csoportokban a fejünk felett, így már az is elég volt az elmúlt hetek okozta stressz teljes levetkőzésére, hogy a Tisza tavon ringatott a víz. Ha jól tudom ezt hívják a buddhisták aktív meditációnak. Így is éreztem magam. Jól. 😊
Kevertem magamnak egy laza fröccsöt, eligazítottam az ülőpárnát a csónakdeszkán és csak figyeltem, ahogy a tőlem sokkal tehetségesebb és rutinosabb srácok sorra elkészülnek a végszerelékeikkel és célozzák meg a számukra ígéretesnek tűnő helyeket.
Balázs két picker bottal, mindkettőn method kosárral támadott. Csalinak mini pop-up bojlit tűzött a csalitüskékre, jellemzően fokhagyma, ízesítéssel sárga és piros színekben.
Suncás két rövid feedert állított hadrendbe, kicsit masszívabb szerelékkel, de szintén method módszerrel. A fokhagyma ízesítés volt nála is a favorit, de a mini bojli helyett ő gumikukoricát tűzött.
Én meg csak ültem.
Külön etetést nem csinált egyikőjük sem, csak, ami a kosárral bement. Állítólag nem is kell több ilyenkor.
Sokat nem kellett várni az első halra. Suncás merített egy testes kárászt és mivel a szabályok megkövetelik, szákba került.

Kisvártatva Balázsnál is bólintott az érzékeny spicc, erős vörösszárnyú védekezett. Sejtettük, hogy nem lesz hiány kárászban, így az őshonos állomány szabadságolásra került minden esetben.

Látva a srácok eredményességét, a fröccsöt félretéve én is munkához láttam. Elővettem a helyzethez mérten „durung” 3,9m-es feederemet, rajta a sok éves széthullófélben lévő orsóval, 35-ös sárga főzsinórral, 20 g-os gubancgátlós etetőkosárral, és egy régebbi beszakadás miatt, lustaságból szintén a 35-ösből kötött előkével, rajta 4-es horoggal.
Volt a vödör alján egy kis etetőanyagom, amit talán még tavaly nyáron kevertem a lányaimnak küszözni. Kiszáradt, így volt egész télen a kis vödörben a garázsban. Valaha talán epres lehetett, most inkább egérszagú.
Kis vizet kevertem hozzá és dobtam.
Aztán jött a másik bot, ez kicsit rövidebb, az orsó is kisebb, a zsinór is vékonyabb, method is. Borítékolható a siker! Gondoltam én…

De a különbség hamar kijött.
Miközben én továbbra is az aktív meditáció állapotában üldögéltem igaz ezúttal kényszerű okokból, addig Sanyi és Balázs egymás után szedték a halakat. Milyen meglepő, egy növendék ponty is akadt. Ha megérik, pár éven belül ezek igazán jó halak lehetnek!

Nem vagyok egy nagy variátor, ha egyszer elkezdek egy békéshalas pecát, közben már nem szoktam módosítani a taktikán. Ha jön valami, akkor jön. Ha nem, hát úgy is jó. A pergetés persze más…
De ez most már sok volt!
Egér ízesítésű etetőanyag kidob, vödör kimos, vadiúj Walteres zacskó bont, Balázs ajánlásával.
A várakozásokat viszont csak részben teljesíti.
Most már vannak kapásaim, de halat fogni továbbra is sokkal ritkábban tudok, mint a többiek, azt is inkább csak a csontival szerelt vastag előkés cuccal.
A methodon, ha kapásom is van, csak ritkán ül. Figyelgetem mi még a különbség, persze Sanyiék is sokat segítenek. Igen, nincs túlfinomítva a cuccom, ezt beismerem. Ez a végszerelékem is így van már tán’ két éve, nem vagyok nagy bolondja ennek a műfajnak, meg a kötögetésnek.

Balázs időközben átáll az egyik bottal match-re, egy szolid etetést készít a csónak mellé. Sokat
mocorgunk hárman, talán ez is lehet az oka, hogy csak az apraját csipegeti. A bojli helyett csemegekukorica és/vagy giliszta volt a csali.

A nap végére azért egy méretes potyka még beugrik, csak hogy legyen mit a finomkodók orra alá dörgölnöm, de van kárász több is mint kell, így hát ez is a keszegek sorsára jut.
Egy bojlisokat fricskázó áhítatos szerelemkép készül azért rilízlés előtt.

Ahogy végig ott ültem és figyeltem a srácokat, délutánra kissé okosabbnak éreztem magam és volt egy válaszom a magamban feltett kérdésre:
Ha a method cuccom majdnem olyan, mint nekik, akkor miért nem annyira eredményes, mint nálunk?
Most átszerelni már nincs kedvem, de holnap kijövök a lányaimmal és az ő cuccukat már ezen gondolatok mentén állítom össze.
Úgy tűnik holnap még szebb idő lesz.

Tájékoztatás az aktuális tilalmakrólSikeres elfogás a Tisza-tavon