Élményfalu- Bakcsó ÉlményPorta

Leírás

A Bakcsó Porta az Élményfalu egyetlen olyan házunk, amelyik abban az állapotban várja a vendégeit,
ahogy éveken át vidám vakációk színtere volt a gyerekek számára.
Ez a ház műemlék jellege ellenére, egy egyházi üdülőhelyként működött éveken keresztül. Az épület
magában hordozza a nyugalmat, a falusi élet hangulatát. Mindent eredeti állapotban hagytunk
benne, csupán átfestettük és új bútorokkal rendeztük be.

Hatalmas vályogfalak adják a klímáját és csendes zárt kertje a nyugalmát. Ez a ház is a közös
együttlétekhez lett régen kialakítva. Ámbitusos udvar, konyha, közösségi tér, udvarról is elérhető
vizesblokk, kerékpártároló, zárt udvar, parkolóhely várja a vendégeket. Falusias környezetben,
teljesen újszerű parasztház, kicsit több, mint 2 km- re a Kalandparttól, Sarud vízparti bázistól.
Elsősorban családi pihenések, baráti nyaralások, kisebb kirándulások, táborok helyszíneként ajánljuk.
Parkolni ingyenesen a ház udvarán lehet.
A ház három apartmanból áll, melyek közül kettőnek közös bejárata van, s mind a kettőhöz külön
fürdőszoba tartozik. A harmadik apartman egy kicsit elszeparáltabb egységként kínál nyugalmat pl. a
kisgyerekes családoknak. Ehhez az apartmanhoz külön vizesblokk tartozik. A konyha külön bejáraton
közelíthető meg, csakúgy, mint a Portához tartozó zárt közösségi tér. A két szomszédos apartmanban
egy franciaágy és kettő darab szimpla ágy található (a szimpla ágyak igény esetén emeletes ággyá
alakíthatók). A kisebb apartmanban 2 db emeletes ágy kapott helyet. A házak antikolt fenyő
bútorokkal vannak berendezve, a többi berendezési tárgy IKEA termék. A ház fűtött, egész évben
bérelhető.
Az Élményfalu project keretében a Tisza-tó új Kalandközpontját igyekszünk létrehozni, Sarudon.
Igényes strand, változatos kiegészítő programok szárazföldön és vízen, jó időben és akár esőben is.
Sarud látványos fejlődésnek indult 2017- ben. Itt várja Önöket Európa második legnagyobb
AGUAGLIDE vízijátszótere, a Kalandpart hangulatos strandja és színes játékos lehetőségei, az ország
első horgászmúzeuma, Huculudvar Lovasközpontunk, a Tisza-tó egyetlen játékos csatatere, a
Harcmező, az ÖkoPort vízibázis, a Mini Zoo állatkert, és a 2018-ban ütemezve megnyíló Apraja farmja
családi élménypark. Érdemes nálunk megpihenni, vagy eljönni hozzánk táborozni.
Érdemes nálunk megpihenni, vagy hozzánk eljönni táborozni. 2018- tól új vendéglátóegységek is
emelik szolgáltatásaink színvonalát. Nálunk a természet és az aktív élmények együtt várnak Önökre.

KEDVEZMÉNYEK, AKCIÓK AZ ÉLMÉNYFALU VENDÉGEINEK:

1., Fürödjetek az Élményfalu vendégszeretetében!
Az Élményporták vendégei INGYENES STRAND BELÉPŐRE jogosultak
(gyerek 500 Ft/nap, felnőtt 1,000Ft/nap)
1+0 = 10., Ne csak aludni gyere a Tisza-tóra!
Az Élményporták vendégei nincsenek unatkozásra kárhoztatva!
Nem kell egésznap aludnod, vagy a napon süttetned magad. Az Élményfalu szállóvendégei
minden szabadidős szolgáltatásunkból 10 % kedvezményt kapnak!
2.,Tisza-tavi vitorlázást népszerűsítő akció!

Törekvésünk, hogy sarud legyen a Tisza-tó vitorlás központja!
5 nap feletti foglalás esetén 1 Kalóz vitorlás egy teljes napra az ajándékunk apartmanonként!
3., Kényelmes Kalandpart akció!
Az Élményfalu vendégei igazán kényelmesen élvezhetik a Kalandpart szolgáltatásait.
Kizárólag az Élményfalu vendégei számára biztosított a part védett területén történő
parkolás – előzetes igénybejelentés alapján. A Parkolás díja 1,000 Ft/ nap, az szállásfoglalás
napján.
4., Csapat akció!
Gyertek többen hozzánk pihenni. Parasztházaink és közösségi szálláshelyeink szeretettel
várják a barátaidat is!
Létszám kedvezmények az Élményportáink foglalása esetén:
5 főtől: 5%
8 főtől: 7,5 %
10 főtől : 10 %
5., Tervezz hosszabb pihenést!
Az Élményfalu szolgáltatásait kipróbálni és a Tisza-tó élményeit felfedezni nem elég egy –két
nap. Adj magadnak időt a pihenésre! Mi időtartamtól függő kedvezményekkel segítjük a
döntésedet!
Éjszakák számától függő kedvezményeink (2018-ban VISSZAMENŐLEGESEN ÉRVÉNYESEK!):
3. naptól: 10 %
4. naptól: 15 %
5. naptól: 20 %

Áraink:
A Bakcsó Élményporta szállásdíjai:
Felnőtt: 6.000 Ft/fő/éj
Diák, nyugdíjas, gyermek (14 éves korig): 5.000 Ft/fő/éj
Pótágy (emelet): 4.000 Ft/fő/éj
Üresen maradt ágy díja: 2.500 Ft/ágy/éj
Fűtési díj (igény szerint): 5.000 Ft/apartman/éj
Egy éjszakás felár: 2.000 Ft/fő
Apartman minimum árak:
Apartman díja: 15.000 Ft/éj
Fűtési díj (igény esetén): 5.000 Ft/apartman
Egy éjszakás felár: 5.000 Ft/éj

Állatbarát szállás:
Kutya felára a kijelölt apartmanokban: 1.000 Ft/apartman/éj

Idegenforgalmi adó (18 év felett): 250 Ft/fő/éj
(Áraink az IFA összegét NEM tartalmazzák!)

Étkezés (menü):
Felnőtt (reggeli: 1.000 Ft, ebéd: 1.750 Ft, vacsora: 1.250 Ft)
Gyermek (reggeli: 950 Ft, ebéd: 1.550 Ft, vacsora: 1.150 Ft)

A Bakcsó Élményporta komplett kizárólagos bérlésének díja:
10 fő /4+4+2/: 50.000 Ft/éj

A megadott árak az ÁFA összegét tartalmazzák!

Tekintse meg az Élményfalu további szálláshelyeit is, hogy megtalálja az igényeinek legjobban
megfelelőt közülük!

Kapcsolat

Cím: 3386 Sarud, Kossuth u. 139.
Telefon: +36-30- 377-22- 11
E-mail: sarud@elmenyfalu.hu
web: www.elmenyfalu.hu

Média

Élményfalu- Bakcsó ÉlményPorta
bakcs-frdbakcs-hzbakcs-konyha

Élményfalu- Bakcsó ÉlményPorta

Kapcsolódó szolgáltatások